Bár a közvélemény-kutatások mindig balos győzelmet jósolnak, a végén valahogy mindig a jobboldal nyer. Így történt ez Amerikában is, ahol Kamala Harris diadaláról áradoztak a lapok, végül bukó lett. A demokrata szavazók ilyenkor persze elkezdenek ugyan azzal fenyegetőzni, mint a hazai liberálisok, ami nem más, mint hogy elhagyják az országot. Erre ugrott rá egy amerika hajótársaság, amely több csomagot is kínál a “menekülőknek”, 62 millió forintos induló ajánlattal. Azt, hogy melyik zöldhajú feminista, leszbikus párnak van ennyi pénze nem tudjuk, de reméljük sikerült a demokraták által nyújtott remek gazdasági helyzetben félretenniük az ötéves kirándulásra.
Náray Tamás, divattervező, a színész-rendező Schilling-házaspár vagy a Meseország Mindenkié szerzője, Nagy M-Boldizsár. Csak néhány ismert név a magyar közéletből, akik nem bírták az itthoni politikai és közéleti klímát és elhagyták az országot. Náray azóta Spanyolországban ír és fest, a magyar nyugdíját fel sem veszi, mondván akkor elismerné, hogy nyugdíjas korú. A nagy bölcseleteiről híres, nyíltan homoszexuális férfi annak idején ezzel magyarázta, hogy kilép abból a fullasztó országból, ahol valaki lett:
Azt nagyon helytelennek tartom, hogyha az állampolgárok között osztályozás van. És amikor az alaptörvénynek az első formája megjelent, akkor én ebből azt éreztem ki, hogy vannak első osztályú, meg másodosztályú állampolgárok. Azok, akik a többséghez tartoznak, meg azok, akik a kisebbséghez. Ez egy nagyon veszélyes játék, ez egy nagyon-nagyon rossz és bántó irány, és én úgy éreztem, hogy én nem szeretnék olyan közegben élni, ahol én bármi miatt is – egyszerűen nem szeretnék kitérni, mert ahogy szoktam mondani, a magánéletemet élni szeretem és nem megosztani –, de én nem szeretném azt érezni, hogy én mindazzal, ami mögöttem áll, ötvenéves koromra én egy másodosztályú ember vagyok. Én nem szeretnék ilyen közegben élni.
Schillingék nem titkolták, hogy rosszul vannak a jobboldali kormánytól, bele is álltak a politikába. Sárosdi Lillától őrült magánprodukciókat láthattunk a neten, ami egyszerre volt ijesztő és nevetséges, Árpád pedig a tüntetéseken is részt vett, felszólalt. Végül aztán 2018-ban úgy döntötte, hogy Franciaországba költöznek, az okként pedig a következőket mondták:
Idén Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy választási győzelme esetén ütni fog a bosszú órája. A miniszterelnök a saját országának állampolgárait fenyegeti. Ez őrület itt, az Európai Unió szívében.
Féltek tehát attól, hogy a hajuk szála görbül, de senkié nem görbült, aki maradt. Az igazi ok viszont inkább az lehetett, hogy a színházvilág hagyta magára a nagy harcában, így magányos hősként már nem volt érteme folytatni és az eltársak is cserben hagyták.
A gyerekeknek szóló LMBTQ mesekönyt szerzője pedig a másság megítélése és kezelése miatt költözött el, szerinte Magyarországon ez homo-és egyéb, a heteroszexualitástól eltérő beállítottság a bántalmazó kapcsolatok osztályrészéhez tartozik, ami neki nem tetszik, ezért dobbant. Mint írta:
LMBTQ-aktivisták noha sokat dolgoznak azért, hogy ez az ország jobb hely legyen, elkeserítenek a közösség tagjait ért verbális és tettlegességig fajuló támadások. Fájlalom, hogy Magyarországon a meleg közösségnek jobb híján bántalmazó kapcsolat jut osztályrészül.
Brühühű. Azért ennyire nem kell elkeseredni, Pride azóta is van és az ember lépten-nyomon találkozik homoszexuálisokkal, akiken érdekes módon soha, semmilyen külsérelmi nyom nincs és nincsenek is megbélyegezve, mert ha így lenne nem tennék ki az ablakba szexuális orientációjukat.
Nagy biznisz az országelhagyás
Amerikában viszont ezt a sok kétségbeesett embert, akik nem értenek egyet Trump győzelmével -pedig biztosan ők a demokrácia őrei- egy óriáshajóval vinnék el világkörüli útra négy évre. Az alapcsomag 62 millió forintba kerül átszámítva, amiért 140 országban állnának meg. A cég négy különböző csomagot ajánl:
- az egyéves „menekülés a valóság elől”;
- a kétéves, „félidős választás”;
- a hároméves, „mindenhol, csak otthon nem”;
- és ott van a négyéves „ugrás előre” is.
Nagyon aranyos, csak azt felejtik el, hogy Trump szavazói a sokat dolgozó, törtető öltönyös férfiak, a Demokratáké pedig a zöldhajú liberális nők, akik kiábrándulva a férfi nemből, már a sajátjuk felé hajlanak. Isszák a latte avocadót és egy alter könyvtárban dolgoznak vagy egy melegbárban készítik a sex on the beach koktélokat, de csak ha úgy ítélik meg, hogy az ital nem szexista.
Mindenesetre a cég húzása nagyon jó, üzletileg abszolút értékelhető és elmondásuk szerint akkor is indítottak volna ilyen járatokat, ha Harris nyer. A különbség az, hogy akkor sem biztos, hogy lettek volna utasok, mert a jobberek nem arról híresek, hogy elmenekülnek a probléma elől.
Forrás: Telex, Blikk, Index, fotó: AFP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS