Törökország felfüggesztette a menekültek visszafogadásáról szóló kétoldalú migrációsügyi megállapodását Görögországgal – közölte a Hürriyet török napilap csütörtökön Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterre hivatkozva, miután Athén ismételten elutasította nyolc katonaszökevény kiadását Ankarának.
„Amit Görögország tett, az elfogadhatatlan … van egy bilaterális megállapodásunk Görögországgal a menekültek visszafogadásáról. Mi most felfüggesztettük ezt” – idézték különböző hírügynökségek a minisztert. A bilaterális megállapodás értelmében Görögország visszaküldheti azokat a migránsokat Törökországba, akik menedékkérelmét elutasították. Cavusoglu hangsúlyozta, az EU-török migrációsügyi megállapodás továbbra is hatályban van.
A Dogan hírügynökség a külügyi tárcavezetőre hivatkozva úgy tudja, hogy a megállapodás felfüggesztése válaszintézkedés arra, hogy az athéni vezetés szabadlábra helyezte a hatósági őrizetből azokat a török katonákat, akik 2016. július 16-án, mindössze órákkal az elvetélt törökországi államcsínykísérletet követően szöktek katonai helikopteren Alekszandropolisz görög határvárosba, ahol azonnal menedékkérelmet nyújtottak be. A görög hatóságok illegális határátlépés miatt akkor őrizetbe vették őket. Menedékkérelmi eljárásaik még folyamatban vannak. A török vezetés álláspontja szerint a szóban forgó katonák részt vettek a Recep Tayyip Erdogan török államfő megbuktatására irányuló puccskísérletben, s követeli visszaküldésüket. Az ügy kiélezte a két ország, mint történelmi regionális riválisok között már amúgy is feszült viszonyt.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS