Neves tévé- és rádiócsatornák, print és online újságok nagyvonalú támogatásával biztosította a „függetlennek” mondott újságírást Soros György. A DC Leaks által kiszivárogtatott dokumentumokból kiderül, hogy csak az elmúlt években 48 millió dollárt költött csak az amerikai közvélemény tájékoztatására. Komplett újságíróiskolákat vagy éppen az „oknyomozó” újságírást elősegítő képzéseket finanszírozott – írja a Magyar Idők. Európára külön médiaterve van a milliárdosnak, a kiszivárgott anyagok szerint Soros 132 ezer dollárral finanszírozta meg 128 „befolyásos cikk” közzétételét európai médiumokban.
A DC Leaks egy orosz hekkercsoport, 2016 nyarán vélhetően a Demokrata Párt elleni cyber-támadás részeként jutott hozzá Soros György által finanszírozott szervezetek dokumentációjához, irataihoz. Összesen 2500 dokumentumot szivárogtattak ki, melyeket feltettek egy nyilvános weboldalra, földrajzilag csoportosítva az iratokat. A fájlokat 2008 és 2016 közé datálják. Az oldal csak néhány napig volt elérhető. A hekkercsoport minden más, eddig nyilvánosságra hozott aktájával ellentétben a Soros-akták csak azoknak vannak meg, akiknek sikerült még időben letölteniük és elmenteniük azokat. Ezek között az akták között talált rá a Magyar Idők a milliárdos médiatámogatással kapcsolatos anyagaira.
Azt írják, Soros György az elmúlt években több mint 48 millió dollárt költött az amerikai közvélemény hitelesnek mondott tájékoztatására. Ennek érdekében komplett újságíró-iskolákat vagy éppen az oknyomozó újságírást elősegítő képzéseket finanszírozott. Dollármilliók landoltak a Politico, a The New York Times, az ABC, a CNN, a BIZZ, a Times, az USA Today, a B1, a Sky News kiadójánál is.
Mindezek után nem meglepő, hogy a világsajtóban menetrendszerűen jelentek meg a magyar kormányt és Orbán Viktort bíráló cikkek, amit a hazai balliberális média előszeretettel lobogtatott hivatkozási alapként – fogalmaz a lap. Hozzáteszik, megtalálták az EURobserver névre keresztelt programot is, amiben Soros 132 ezer dollárral finanszírozta meg 128 „befolyásos cikk” közzétételét, amit aztán az egész kontinensen megfuttatnak Ausztria, Belgium, Bulgária, Dánia, Spanyolország, Finnország, Franciaország, Németország, Magyarország, Olaszország, Románia, Svédország, Hollandia, Lengyelország és az Egyesült Királyság sajtótermékeiben.
Egy másik, közel 300 ezer dollárral kitömött program, a „Radikális demokrácia Európáért” pedig azért született, hogy az európai választásokról és politikákról folytatott vitában a kreatívmédia-közösség segítségével széles közönséget érjenek el és „maximalizálják a hatásokat”. Elérhető a Magyarországot lejárató cikkek gyűjteménye is, melyeket a hazai és a világsajtóban is megfuttattak, többek közt a sajtószabadság eltiprásáról.
Magyar Idők, Vezető kép: pinterest
Facebook
Twitter
YouTube
RSS