Bernie Sanders nem lép vissza a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemtől – közölte a vermonti szenátor kampánymenedzsere újságírókkal, szerdán.
Az előválasztásokon elszenvedett vereségei és a Joe Bidennel, az Obama-kormányzat egykori alelnökével szembeni behozhatatlannak látszó hátránya miatt egyre több újságíró és a vermonti szenátort támogató szervezet firtatja Sanders esetleges visszalépését. Faiz Shakir, Bernie Sanders kampánymenedzsere szerdán közleményben tudatta: a szenátor nem tervezi, hogy visszalép a kampányból. Sanders a kedden tartott előválasztásokon veszített Floridában, Arizonában és Illinois-ban, és az egy héttel korábbi, úgynevezett szuperkedden pedig, amikor egyszerre 14 tagállamban voksoltak, a legtöbb államban alulmaradt Joe Bidennel szemben.
A következő előválasztás legalább három hét múlva lesz. Sanders szenátor addig megvitatja támogatóival a kampánystratégiáját
– fogalmazott az újságíróknak küldött közleményében Shakir. Hozzáfűzte, hogy Sanders jelenleg a koronavírus terjedésének féken tartását célzó kormányzati döntésekre összpontosítja figyelmét. Újságírók szerdán a szenátusban is megállították Bernie Sanderst, hogy a várható döntéséről faggassák. Az idős politikust felbosszantotta a kérdés, és a CNN hírtelevízió riporterének dühösen vágta oda:
én most egy kib*szott világválsággal foglalkozom!
Majd hozzáfűzte:
most éppen megpróbálom tőlem telhetően a legtöbbet tenni annak érdekében, hogy a gazdaságunk ne omoljék össze és hogy emberek ne haljanak meg. Ez elég lesz magának, vagy egész nap fel akar tartani?
Később, más újságíróknak úgy fogalmazott: “egyelőre azt vizsgáljuk, hogy hol tart a kampányunk. Bárki, aki most azt sugalmazza, hogy befejezzük a kampányt, nem mond igazat”.
A Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó küzdelemben valójában még hárman vannak versenyben: a 77 éves Joe Biden és a 78 esztendős Bernie Sanders mellett a 38 éves Tulsi Gabbard hawaii képviselőnő is, aki egyébként a szövetségi kongresszus első és eddig egyetlen hindu vallású tagja és az első szamoai-amerikai politikusa. Gabbard azonban az eddigi előválasztásokon és jelölőgyűléseken sehol sem végzett az első helyen és az elért eredményei alapján csupán két delegált támogatását nyerte el, így az országos televíziós vitákon sem vehetett részt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Herb Swanson
Facebook
Twitter
YouTube
RSS