A kormány kiemelten támogatja a magyar fiatalokat a koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben is – mondta a kabinet hivatalos közösségi oldalára feltöltött legfrissebb videóban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Schanda Tamás kiemelte, hogy most a pályakezdésben is szeretnének segíteni az érintetteknek. Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a nyelvvizsga alóli mentesítés hetvenötezer fiatalnak segít abban, hogy megkaphassák diplomájukat és így számukra több lehetőség nyíljon meg a munkaerőpiacon.
Ez az intézkedés mindenkire vonatkozik, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz. Ez jelentős segítség mind a pályakezdőknek, mind azoknak, akik nem tudtak diplomás munkakörben elhelyezkedni – mondta a videóban az államtitkár. Schandta Tamás felidézte azt is, hogy amikor korábban válság volt, a balliberálisok számos lehetőségtől fosztották meg a fiatalokat is. Mi nem ezt az utat választottuk – tette hozzá. Kitért arra is, hogy újításokról döntöttek a diákhitelek rendszerében, május elsejétől elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású diákhitel plusz, amit a felnőttképzésben résztvevők is igényelhetnek. Ez a felsőoktatási hallgatók számára legfeljebb félmillió forint, míg az ITM által meghatározott felnőttképzésekben résztvevő tanulók esetén legfeljebb 1,2 millió forintos összegben lesz elérhető, augusztus 15-től pedig több, mint kétszeresére emelik a szabad felhasználású Diákhitel1 havonta igényelhető összegét.
Schanda Tamás bejelentette azt is, hogy az eddigi havi legfeljebb hetvenezer forintos keret százötvenezer forintra emelkedik. Így tehát a következő felsőoktatási tanévtől a hallgatók évi akár másfél millió forint rendkívül kedvező kamatozású, szabad felhasználású diákhitelt igényelhetnek.
Lehetővé tettük, hogy a felsőoktatási hallgatók május elsejétől az első szemeszterre visszamenőleg is igényelhessék a Diákhitel1-et, akár háromszázötvenezer forint értékben. Fontos még tudni, hogy az eddig felvett nyelvtanulási diákhitelek májustól szintén kamatmentessé válnak, magát a konstrukciót pedig kivezetjük a rendszerből
– mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.
Kiemelten támogatjuk a fiatalokat
A koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben is kiemelten támogatjuk a fiatalokat.
Közzétette: Magyarország Kormánya – 2020. április 18., szombat
Forrás: Facebook/Magyar Nemzet. Fotó: MTI/Kovács Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS