Schmidt Mária a Látószög blogon közzétett cikkében arról írt, hogy Orwell 1984 című művéről ma már a mai nyugati haladók által szorgalmazott szép új világra asszociál, mert a kommunizmus hazát váltott, és a Szovjetunió helyett Amerikába költözött.
A filozófus Molnár Tamás három évtizeddel ezelőtt, amikor én a frissen elnyert szabadságtól kábán azt hittem, hogy a kommunizmusnak befellegzett, arra figyelmeztetett, hogy annak ellenére, hogy a kommunizmus 1990-ben jelentős kudarcot szenvedett, nem vált sem divatjamúlttá, sem hiteltelenné. Hazát váltott, és a Szovjetunió helyett Amerikába költözött
– írja Schmidt Mária történész a Látószög blogon megjelent cikkében. Schmidt írásában felidézi, hogy amikor a nyolcvanas években, akkor még szamizdatban, először olvasta Orwell 1984 című, nálunk tiltott könyvét, arra a szovjet típusú kommunista rendszerre ismerte rá benne, amiben élt.
Nemrég azonban, újra kézbe véve, már csak a mai nyugati haladók által szorgalmazott szép új világra asszociáltam: az életmód és egyéb kisebbségek agresszív nyomulására, a fajelmélet felmelegítésére és középpontba állítására, a szólásszabadság ellehetetlenítésére, a társadalmi kohézió szétporlasztására, a szolidaritás megszüntetésére
– írja.
Ahogy a népi demokráciák esetében fosztóképzővolt a népi, úgy a mai liberális is a szabadságellenesség fedőszavává vált. A népi demokráciában a reakciósok és az imperialista ügynökök veszélyeztették a haladást, vagyis a Párt, pontosabban az élcsapat uralmát, a mai liberális demokráciákban a tájékozatlan, idős, ostoba és nacionalista tömegek, valamint populista vezetőik állnak a globális jövő útjában. Gátolják annak a nemzetek feletti jövőnek a beköszöntét, ami kísértetiesen emlékeztet minket arra a régire, amit nem is olyan régen még a kommunisták akartak nemzetközivé tenni
– vélekedett Schmidt Mária.
A teljes írást itt tudják elolvasni.
Forrás: Látószög; Fotó: Terror Háza Múzeum
Facebook
Twitter
YouTube
RSS