Újabb írás jelent meg a latoszogblog.hu oldalon Schmidt Máriától, melyben arról ír, hogy Trump színre lépésével megváltozott az amerikai külpolitika, ez pedig nekünk, magyaroknak is ösztönzés, hogy saját magunkat kell előtérbe helyezni.
Schmidt Mária írásában rámutat arra, hogy a huszadik században két világkép birkózott egymással. Százéves háborújukból az Amerikai Egyesült Államok által képviselt „demokratizálási projekt” került ki győztesen. A vele szemben álló, kommunizmust hirdető szovjet modell 1989-re kifulladt. Ettől kezdve egészen 2016-ig, Donald Trump színre lépéséig e mögött a jövőkép mögött állt a világ vezetéséért harcoló, majd az azt megszerző amerikai politika. Ezt a célt osztották szövetségesei, és mindazok, akik lépést akartak tartani a korszellemmel, vagyis a győztes USA-val.
A két világháború között még nem dőlt el a verseny, mindkét hatalom próbálta saját képére formálni az érdekszféráit. A wilsoni amerikai politika az egész világra vonatkozott, minden földrészre demokráciát akartak vinni, kisebb-nagyobb sikerrel.
A 21. század második évtizedére azonban alaposan megváltozott a világ. Az USA maradt az egyetlen szuperhatalom, miután világméretű győzelmet aratott a Szovjetunió felett. Azonban sokáig nem lehet egyedül maradni, több szereplő próbált egyre nagyobb részt hasítani a tortából. Mindebből Trump elnök azt a következtetést vonta le, hogy az USA-nak szakítania kell a wilsoni doktrínából következő aktivista külpolitikával, le kell mondania a világ amerikanizálásáról, mert a 21. század kihívásainak csak akkor tud megfelelni, ha saját magára koncentrál és összeszedi az erejét. A tapasztalat alapján nem akar úgy járni, ahogy a szovjetek.
Trump USA-ja tehát új külpolitikai doktrína mellett döntött. Ez pedig: az USA az első! Ez arra kell, hogy ösztökélje hazánkat is, hogy saját utat járjon, saját doktrínát állítson fel, az amerikanizálódást már nem kényszerítik ránk, a szovjet modell pedig szerencsére már régen kifulladt.
Mire készüljünk, ha Amerika már nem a világ csendőre? Mire van még időnk? – teszi fel a kérdést Schmidt Mária.
Európa válsága, vezetői politikusainak megingott helyzete a fentiekre vezethető vissza. Az emberek iránymutatásra, helyzetértékelésre és jövőképre vágynak. És ezt nem kapják meg sem Merkeltől, sem Junckertől, sem Tusktól, sem a többi még hivatalban lévő nagyhatalmútól. Ez az oka annak, hogy Merkel körül elfogyott a levegő. Mert a migrációs krízissel kapcsolatban is csak annyira volt képes, hogy: megcsináljuk! Wir schaffen das. A többiek, akiket felsoroltunk, még ennyit sem tudnak. Ez a mondáskényszer értékelte fel és hozta helyzetbe Orbán Viktort és Emmanuel Macront. Orbán, ahogy Steve Bannon mondta: Trump volt Trump előtt.
Orbán már akkor azt hirdette, hogy nekünk Magyarország az első, amikor még az USA ezerrel amerikanizált és ritkán tapasztalt hévvel erőszakolta ránk az egyedül érvényesnek tekintett világképét. Orbán ezzel valójában már akkor a 2008 óta érvényét vesztett, liberálisnak mondott diktátummal szállt szembe, amikor Tusványoson meghirdette, hogy illiberális demokráciát akarunk, vagyis ragaszkodunk a kereszténydemokráciához és a szociális piacgazdasághoz. Ez akkor azért keltett akkora visszhangot, mert szembeszállt azzal a kanonizált washingtoni diktátummal, ami akkor még mindenkire nézve kötelező volt.
Macron minden belső baja ellenére szintén azzal próbálkozik, hogy Orbán ellenpólusaként fogjon magának európai pozíciót. Nehéz lenne megmondani, mit is képvisel valójában, mert hol a nemzetállamok Európája mellett áll ki, hol kétsebességes Európáról vizionál, hol teljes föderalizációt óhajt, de legalább hangosan gondolkozik a Terror Háza igazgatója szerint.
A többiek csak az időhúzásra képesek. De Európa jövőjével kapcsolatban ez az út nem járható. Az idő ketyeg, és az Unió azzal szórakozik, hogyan tudna visszatérni a 80-as évekhez, amikor még csak ők, a „fejlettek” voltak az Unióban, az USA védte és pénzelte őket, és mindeközben még erkölcsileg is felsőbbrendűnek érezhették magukat velünk szemben, akiket a szocialista táborba zártak. És persze mindenkivel szemben erkölcsi fölényben voltak, hiszen ők jól éltek, sőt nagyon jól, ami önbizalmat adott nekik, és volt idejük arra, hogy szünet nélkül aggódjanak a világbékért, a bébifókákért és a harmadik világ elnyomottjaiért. És nem szólt nekik be senki. A bakelitlemezhez nincs visszaút, ideje áttérni a podcastra! – fogalmazott Schmidt Mária.
Forrás: latoszogblog.hu; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS