Megtilthatják a vallási jelképek viselését a tárgyalásokon a bíróknak és ügyészeknek a németországi Alsó-Szászország tartományban. Úgy tűnik, hogy a németek saját kultúrájukban is inkább a semlegességet választják, nehogy megsértsenek bárkit is.
Német hírportálok keddi beszámolói szerint a szociáldemokrata (SPD) vezetésű tartományi kormány még az idén elrendelheti, hogy bírók és ügyészek nem viselhetnek nyilvános tárgyaláson vallási jelképeket vagy vallási előírás szerinti ruházatot, például keresztet vagy fejkendőt.
A rendelkezés célja annak tudatosítása, hogy az igazságszolgáltatási rendszert képviselő bírók és ügyészek vallási és világnézeti meggyőződésüktől függetlenül, csak a jogszabályok alapján végzik munkájukat. A kormány annak révén kezdett el foglalkozni a kérdéssel, hogy egy muszlim ügyészjelölt nő fejkendőt kívánt viselni a bírósági tárgyalóteremben, ami vitát váltott ki.
A tartományi kormány tervét üdvözölte Katarina Barley szövetségi igazságügyi miniszter és a bírák országos érdekképviselete (Deutscher Richterbund – DRB) is. A bírók és ügyészek vallási, világnézeti semlegességét “kifelé is meg kell jeleníteni” – mondta a tárcavezető a Neue Osnabrücker Zeitung című lapnak.
Sven Rebehn, a DRB ügyvezetője hozzátette, hogy a politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződést kifejező jelképek használata a tárgyalóteremben nem fér össze a bírók és ügyészek semlegességének követelményével. Mint mondta, a tárgyalóteremnek olyan térnek kell lennie, amelyben “a teljes figyelem az eldöntendő ügyre összpontosulhat”.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS