Sebastian Kurz kedden a cseh, szlovén és bolgár miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót Bécsben az európai vakcinaelosztás kapcsán. Az osztrák kancellár szerint korrekcióra szorul az a jelenlegi gyakorlat, amelynek alapján az uniós tagországok egyenlőtlenül kapnak a koronavírus elleni oltóanyagból.
A kormányfők – Andrej Babis cseh, Janez Jansa szlovén és Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök – egyetértettek az osztrák kancellár kijelentésével. Közölték: vissza kell térni az uniós tagállamok kormányfőinek korábbi megállapodásához, vagyis az oltóanyagok lakosságarányos elosztásához. Kurz hangsúlyozta, hogy közös fellépésük célja nem a bűnbakkeresés, hanem a sokat hangoztatott európai szolidaritás elvének érvényre juttatása, és közös európai megoldás keresése a problémára. Hozzátette, hogy az Európai Tanács elnöke, Charles Michel és Ursula von der Leyen bizottsági elnök támogatásáról biztosította a kormányfők kezdeményezését, és még a héten – videókonferencián – tárgyalnak a lehetséges megoldásról. A gyógyszergyártók nemcsak a megígért határidőket és mennyiségeket nem tartják be, de a lakosságarányos elosztás elvét sem – mondta Bojko Boriszov.
Ha így megy tovább, júniusra oda jutunk, hogy bizonyos országokban harmincszázalékos, míg más országokban hatvanszázalékos lesz az átoltottság. Még időben vagyunk, hogy az ebből az aránytalanságból egyenesen következő jogos elégedetlenséget és politikai krízist megelőzzük
– közölte Janez Jansa. Andrej Babis kifejtette: csak akkor valósulhat meg az unió eredeti terve az európai lakosság hetven százalékos átoltottságának nyári elérésére, ha visszatérnek az eredeti elosztási elvhez. A tájékoztatót megelőző tárgyalásokba a négy kormányfőn kívül Andrej Plenkovic horvát és Krisjanis Karins lett miniszterelnök videókapcsolaton keresztül kapcsolódott be. Valamennyien egyetértettek abban, hogy a jelen helyzetre igazságos megoldást kell találni, mert Európa csak akkor tud sikeresen túljutni a koronavírus okozta válságon, ha nem szakad el az európai szolidaritás elvétől.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ronald Zak
Facebook
Twitter
YouTube
RSS