Továbbra sincs tartós európai megoldás a migrációs válságra, az Európai Unió tagországainak vezetői még mindig csak a szándéknyilatkozatoknál tartanak – mondta Horst Seehofer német belügyminiszter kedden Berlinben, az EU soros elnöki tisztségét betöltő Ausztria belügyminiszterével folytatott megbeszélése után.
A Herbert Kickllel tartott tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy végre kell hajtani az EU-s állam- és kormányfők júniusi találkozóján hozott döntéseket, amelyek szerint befogadóközpontokat építenek ki Észak-Afrikában a Földközi-tengerről partra szállított embereknek, és önkéntes alapon az EU területén is létrehoznak állomásokat a szárazföldön és tengeren érkezett menedékérők elhelyezésére és menedékjogi kérelmük elbírálására. A mostani gyakorlat nagyon nem megfelelő, ezért az EU-s tagállami vezetőknek cselekedniük kell, végre rendezett eljárásokat kell kialakítani – mondta Horst Seehofer.
Herbert Kickl hangsúlyozta, hogy Ausztria továbbra sem hajlandó befogadni a Földközi-tengeren kimentett menedékkérőket, azért sem, mert a júniusi EU-csúcson arról is döntöttek, hogy nem szabad erősíteni a „pull faktorokat” – az embereket az EU-ba vonzó tényezőket –, és szét kell zúzni az embereket Észak-Afrikából az EU-ba bejuttató embercsempészek üzleti modelljét. Hozzátette, hogy magát a tengeri mentés kifejezést sem fogadja el. Mentésre olyan személyek szorulnak, akik valahol váratlanul vészhelyzetbe kerültek, és ilyesmiről nem lehet beszélni mindazok esetében, akik az embercsempész-infrastruktúra igénybevételével tengeri úton megközelítik az EU területét – fejtette ki az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) politikusa.
Horst Seehofer kiemelte: reményei szerint az osztrák EU-elnökség munkája révén a következő hónapokban sikerül valóban megfelelő, tartós európai megoldásokra jutni. Az EU-s tagállami vezetők „szándéknyilatkozatait” konkrét intézkedéseknek kell követniük – mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke. Herbert Kickl aláhúzta, hogy a menedékkérőknek az EU-ban ellenőrzött intézményeket kell kialakítani, amelyekben egy gyors, hatékony és korlátozó jellegű eljárás révén kell megállapítani, hogy védelemre szorulnak-e.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS