Újra megnyitja kapuit a Fiatal Vállalkozók Hete november 14-én. A 9. alkalommal megszervezett országos rendezvénysorozat a jelen és a jövő fiatal vállalkozóinak szeretne segíteni az ötletelésben, az elindulásban, a boldogulásban és a kudarcok minimalizálásában. Ehhez a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) idén is olyan előadókat sorakoztat fel, akik motiválnak, és irányt mutatnak az érdeklődő fiataloknak.
A Fiatal Vállalkozók Hetének célja, segíteni a vállalkozóvá válást azon fiatalok számára, akikben a tehetség, a kíváncsiság, az ambíció, az akarat és a tettrekészség egyaránt megvan. A FIVOSZ sikeres vállalkozók példáin keresztül igyekszik inspirálni azokat, akiknek már csak egy kis motiváció szükséges ahhoz, hogy elhiggyék, belőlük is lehet a jövő vállalkozója. Az immár 9. alkalommal életre hívott esemény előadói közt van Demján Sándor, Kósa Erika, Lakatos Márk, Stahl Judit, Rubint Réka, Majka és Szabó Győző is. A jövő hétfőn kezdődő rendezvénysorozat nem titkolt célja, hogy még több fiatalhoz jussanak el az ösztönző gondolatok.A rendezvény pénteken ünnepélyes díjátadóval zárul, amelynek keretében átadják az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A címre november 13-ig lehet pályázni a fivosz.hu címen keresztül.
A budapesti helyszínek mellett, több vidéki nagyvárosban – Győr, Pécs, Zalaegerszeg, Székesfehérvár és Eger is várják az érdeklődő fiatalokat. A belépés a hét minden napján ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Az online regisztrációs lap a fivosz.hu oldalon található.
Tavaly számos nagyvárosban, 100 előadáson, 120 előadó segítségével, országszerte több mint 750 000 18-40 év közötti fiatal vállalkozó és vállalkozásban gondolkodó fiatal vett részt.
Fotó: szeretlekmagyarország.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS