A kormány 1,35 milliárd forinttal segíti Miskolc működését, ami az év eleji hétszázmillió forint után újabb támogatás jelent. A helyi Fidesz reméli, hogy az állami segítségből jut pénz a baloldal által lezüllesztett tömegközlekedés színvonalának emelésére is, mert az MVK Zrt. csapnivaló szolgáltatása méltatlan egy nagyvároshoz és élhetetlenné teszi a borsodi megyeszékhelyt.
Valószínűleg világrekordot állított fel a borsodi megyeszékhely baloldali vezetése azzal, hogy egyetlen év alatt negyvenhatszor módosította a tömegközlekedési vállalat menetrendjét
– hangsúlyozta Soós Attila, a helyi Fidesz frakcióvezetője szerdai miskolci sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus rámutatott, hogy kaotikus állapotok uralkodnak Miskolcon, ahol egy-két hetente változik a busz- és villamosjáratok közlekedése.
Élhetetlenné vált Miskolc a közösségi közlekedés szempontjából
– szögezte le Soós Attila, aki hangsúlyozta, hogy drasztikusan megemelték a helyi közlekedés tarifáit, miközben már alig járnak buszok.
A kormány azonban további 1,35 milliárd forinttal segíti Miskolc működését, ami az év eleji hétszázmillió forint után újabb támogatás a városban élőknek
– magyarázta a fideszes politikus, aki rámutatott, hogy az állam megmenti a várost a 2019 ősze óta tartó teljes sodródástól és csődközeli helyzettől.
Bízunk benne, hogy az idén kapott több mint kétmilliárd forint állami támogatásból nemcsak a haverok és elvtársak megélhetésére és díjazására, a cégvezetők milliós juttatására költ majd a szivárványtestület, hanem letesznek végre az asztalra egy nagyvároshoz méltó menetrendet is
– magyarázta a frakcióvezető, majd rámutatott, hogy pontosan az történik a borsodi megyeszékhelyen, mint 2002–2010 között: a baloldal most sem képes saját erőből és forrásokból fejleszteni és működtetni az észak-magyarországi nagyvárost.
Fotó: MTI/Vajda János
Facebook
Twitter
YouTube
RSS