Mintegy 10.600 fő vett részt két hét alatt a négy hazai orvosképző egyetem és a KSH közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton, melynek eredménye így reprezentatív lett – írja a Semmelweis Egyetem hétfői közleményében. Mint írják, a legmagasabb, 75 százalék feletti részvétel Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg a legjobban teljesítő megyeközpontban, Salgótarjánban a meghívottak 77 százaléka jelent meg.
A közlemény szerint, a KSH 17.787 főt választott be az országos H-UNCOVER szűrésbe úgy, hogy a minta minden magyarországi régióra és 14 év felett minden életkorra reprezentatív legyen. Mint hozzáteszik, a részvételi adatok első összesítése alapján elegendő számú állampolgár elment az országos szűrővizsgálatra, így megfelelő pontosságú becslés adható a fertőzöttek és átfertőzöttek számára vonatkozóan: országosan a meghívottak 67,3 százaléka, mintegy 10.600 fő vett részt a vizsgálatban. Kiemelik, az úgynevezett kerethiba figyelembevételével legmagasabb, 75 százalék felett részvételi arány Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg a legjobban teljesítő megyeközpont Salgótarján, 77 százalékos részvétellel. Az elérhetetlen, időközben elhunyt, vagy külföldön élő személyek csökkentették a ténylegesen elérhető, tesztelendő személyek számát.
Az adatok feldolgozása továbbra is tart, a fertőzöttek végső száma és az átfertőzöttek adatai május végére várhatóak, ugyanakkor az eddigi összesítések alapján a korábban ismertetett részeredményekkel összhangban van a végeredmény
-írják.
A Semmelweis Egyetem vezetésével, a Debreceni Egyetem, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem részvételével, a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával indult H-UNCOVER országos, reprezentatív vizsgálat célja, hogy pontos képet kapjunk a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról, dinamikájáról. A minták legnagyobb részét a négy hazai orvosképző egyetem munkatársai vették le, de a vizsgálatban segítettek a mentőszolgálat és a vízimentők munkatársai is.
Mint kitérnek rá,
a jövőben várhatóan legalább két alkalommal megismétlik majd a szűréseket. Két mérés között legalább egy hónapnak kell eltelnie – a jelenlegi adatok alapján várhatóan szeptemberben kerülhet sor a következő országos vizsgálatra.
A H-UNCOVER vizsgálat május 16-án zárult szűrésének részvételi aránya és a leszűrtek száma nemzetközi viszonylatban is kimagasló, a hasonló céllal Izlandon, valamint Szlovéniában végzett felmérésekben ennél jóval alacsonyabb, ötven százalék alatti volt a részvétel.
Forrás: semmelweis.hu; vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS