Sikeresek azok az összetett gazdaságfejlesztési programok, amelyeket a kormányzat a határ menti térségekben indított azzal a céllal, hogy a külhoni nemzetrészek megmaradását is segítse – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szentgotthárdon, a IV. Magyar-Szlovén Fórum megnyitóján.
Szilágyi Péter elmondta, hogy a muravidéki gazdaságfejlesztési program keretében eddig két körben meghirdetett, mezőgazdaság, turizmus és vállalkozás-fejlesztés kategóriákban beérkezett 349 pályázat közül 315 kapott összesen 929 millió forint támogatást. A határon átnyúló régiók gazdasági fejlesztésének további eszköze lehet a határ menti területek közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése, s emellett a magyar kormány elkötelezett. Elmondta, határaink közül jelenleg Magyarországról Szlovénia felé tudunk legkönnyebben átkelni, tíz kilométerenként található közúti átkelőhely, de szavai szerit még így is elmaradunk a nyugat-európai átlagtól. A helyettes államtitkár jelezte, hogy egy közös európai uniós pályázat támogatásával hamarosan megvalósulhat a Lendvadedes-Dedeskecskés-Dolga Vas (Lendvahosszúfalu) és az Orfalu és Budinci (Büdfalva) közötti közútkapcsolat, így 2019-re már 12 közúti átkelő lesz a magyar-szlovén határon- Régóta várt fejlesztésként valósul meg 2019 végéig az M70-es gyorsforgalmi út 2×2 sávosra bővítése – hangoztatta. Arról is beszélt, hogy Magyarország elkötelezett a Rédics-Lendva vasútvonal újjáépítése iránt, melynek megvalósíthatósági tanulmánya hazai költségvetési forrásból várhatóan az év végéig elkészül. Ropos Márton, a Magyarországi Szlovén Önkormányzat elnöke a tanácskozás szünetében az MTI-nek azt hangsúlyozta: a nemzetiségi oktatás és kultúra fenntartása mellett kiemelt fontosságú a gazdasági kapcsolatokban rejlő lehetőségek minél jobb kihasználása. Mindehhez szükség van az infrastrukturális fejlesztésekre. Példaként említette, hogy a térségben már viszonylag sok határátkelőhely van, de a határátkelőkhöz vezető utak mindkét országban több helyen szorulnak felújításra.
Forrás:MTI, Fotó:MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS