A volt népszabadságos újságírók egyik vezéralakja irányítja azt a 24-et, amelyik tegnap lejárató hadjáratot indított Orbán Viktor családja ellen – írja az Origo. A lejárató hadjárat azonban célt tévesztett: az idézett OLAF jelentés a 2009 és 2014 közötti időszakot vizsgálja, de ekkor a cég fő tulajdonosa Simicska Lajos Közgépje volt, nem Tiborcz István.
A sajtóban megjelent hírek hatására összellenzéki támadás indult tegnap az Elios ellen. A publikált cikkekkel csak egy probléma van: állításaik hazugságok. Minden írás abból indult ki, hogy Tiborcz Istvánnak érdekeltsége volt az Eliosban. Ez igaz, a jól értesült, minden részletre kínosan ügyelő “oknyomozó” újságírók azt azonban már elfelejtették megemlíteni, hogy mikor.
Tiborcz István 2009-ben alapított egy céget – 50-50%-os tulajdonban- Erdei Bálinttal. A későbbiek során ebből a cégből jött létre az Elios. Nyolc hónap elteltével azonban Tiborcz István kiszállt a cégből és 2014 áprilisáig már nem ő, hanem a Simicska érdekeltségű Közgép gyakorolta a többségi tulajdonosi jogokat. Az OLAF által vizsgált időszakban tehát Tiborcz István nem volt tulajdonosa az Eliosnak.
Mindenki, aki ilyen állítást fogalmaz meg, hazudik. Ebben az ügyben az OLAF-nak és az ellenzéki sajtónak a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgépet kellene kérdőre vonnia, nem Tiborcz Istvánt, akinek 2009-től nyolc hónapig még van, de utána 2014 áprilisáig már semmilyen tulajdona nem volt az Eliosban. Ezt a rendkívül fontos részletet azonban a megjelenő cikkekben folyamatosan elfelejtik megemlíteni és szándékosan, lejárató céllal hozzák összefüggésbe Tiborcz István nevét az OLAF vizsgálatokkal. Ráadásul a jelentés olyan ügyet vizsgál, amit egyszer már megvizsgáltak és jogerősen lezártak. Szakértők véleménye szerint ezt a jelentést nem véletlenül időzítették Brüsszelben a választási kampány időszakára. Új dolgokat nem tartalmaz, a régi, már kivizsgált vádakat ismétli meg. Ráadásul megdőlni látszik a jelentés legtöbb állítása. Ez arról szól, hogy a megtérülés érdekében elfogadták az Elios állítását, hogy a Tungsram lámpák 100 ezer órát képesek világítani. Az Origo megkereste a legnagyobb konkurenst, az Enerin képviselőit, akik elmondták, hogy 2012-ben már képesek voltak a lámpák ekkora teljesítményére. Tiborcz István jogi képviselője elmondta, hogy ők úgy látják, ezt az ügyet egyszer már kivizsgálták. Most az OLAF megismétli az egyszer már kivizsgált vádakat, érdekes módon éppen a választási kampány kezdetén. A jogi képviselő azt is hozzáteszi: ügyfelei mindig mindenben szabályosan jártak el, és állnak a megismételt vizsgálat elébe.
Forrás: Origo, fotó: Magyar Idők
Facebook
Twitter
YouTube
RSS