Soha nem publikált fotók kerültek elő az Aranykéz utcai robbantás utáni pillanatokról – írja a Velvet.hu.
Az 1998. július 2-án végrehajtott véres utcai mészárlásról eddig soha nem látott, exkluzív fotók kerültek elő, melyek közvetlenül a robbanás után, a helyszíneléskor készültek. A fotókon jól látszik, mekkora pusztítást végzett a bomba, melynek célszemélye az olajmaffiában tevékenyen részt vevő és a rendőrséggel korábban együttműködő – Boros Tamás néven ismert –Boros József Károly vállalkozó volt. A robbantás hatalmas pusztítást végzett, Boroson kívül még három embert ölt meg és több mint húszat megsebesített. A helyszínelés ideje alatt mindenkit elküldtek a lezárt területről, de Urbán Tamást nem vették észre a rendőrök, aki egy szemközti ház harmadik emeletéről készítette a képeket.
Mint ismert, a főváros V. kerületében lévő Aranykéz utcában egy autóba rejtett, négy és fél kilós Danubit-bomba robbant fel 1998. július 2-án, amikor Boros leparkolt az utcában és az irodája felé sétált a szokásos útvonalán. A merényletet a gyanú szerint a Josef Rohác vezette szlovák bérgyilkoscsoport hajtotta végre a kilencvenes évek olajszőkítéseiben kulcsszerepet játszó Energol Rt. volt igazgatója, Portik Tamás megrendelésére.
Miként arról a PestiSrácok.hu beszámolt, az Aranykéz utcai robbantás nyomozását néhány hete zárta le a nyomozóhatóság, az ügy jelenleg vádelőkészítő szakban van.
A robbantásról készült, eddig még nem látott fotók itt megtekinthetők.
Fotó: Urbán Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS