Az Izrael és a Hamász közötti háborúban legkevesebb 29 újságíró vesztette életét – közölte a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű szervezet.
A nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet helyi idő szerint pénteken New Yorkban kiadott közleményében azt írta: “adataik szerint a háború eddigi három hetében halt meg a legtöbb haditudósító azóta, hogy 1992-ben elkezdtük regisztrálni a világszerte ilyen körülmények között életüket vesztő kollégákat”. A szervezet hozzátette: “a halálos áldozatok mellett fel kell panaszolnunk az újságírók zaklatását, letartóztatását és az egyéb olyan intézkedéseket, amelyekkel akadályozzák munkájukat a palesztin területeken és Izraelben”.
Az újságírók civilek, akiket védeni kell, és a szándékos károkozás nekik vagy a médiainfrastruktúrában háborús bűncselekménynek minősülhet – tette hozzá a CPJ.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Mohamed Szaber)
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS