Cikksorozatot szentel a Magyar Nemzet annak, hogyan szállja meg Soros György a Facebookot és veszi át a felügyeletet a megjelentethető tartalmak fölött. Mint írják, három illetékes igazgató is erősen köthető Soros érdekeltségeihez, sőt, a negyedik tag sem kivétel. Mindennek különösen az Egyesült Államok elnökválasztásának idején lesz nagyobb jelentősége, hiszen köztudott, hogy a spekuláns már 2016-ban azzal vádolta Mark Zuckenberget, a Facbeook atyját, hogy a közösségi portál miatt bukott el az általa támogatott demokrata jelölt, Hillary Clinton. Soros már ekkor világossá tette: nem engedi, hogy Zuckerberg felügyelje tovább a közösségi médiaportált, és módszeresen neki is látott a cenzori pozíciók megszerzésének.
A cikk szerint Zuckerberg engedett a nyomásnak, mivel nemrég “130 millió dollárt és teljes függetlenséget, azaz cenzúrakérdésekben az utolsó szó jogát biztosította a felügyeleti bizottságnak”. A Facebook nemrégiben jelentette be húszfős tartalomfelügyelő testületének legújabb névsorát, köztük azzal a négy társigazgatóval, akik lényegében a testület többi tagjának megválasztását is levezénylik. A négy társigazgató között találni Catalina Botero Marinót, a kolumbiai Los Andes jogi egyetem dékánját, akinek a nemzetközi emberi jogi szabályok, valamint a szólásszabadság a szakterülete, és a Center for Reproductive Rights (Reprodukciós Jogok Központja) elnevezésű emberi jogi NGO bizottsági tagja. A Soros-szervezet egyik célja természetesen az abortuszliberalizáció, a “legális, biztonságos és megfizethető abortuszért és fogamzásgátlásért” küzdenek.
Szintén társigazgatói széket kapott a dán Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, korábbi miniszterelnök. Hozzá tartoznak a nemzetközi és európai politikával, az Európai Unió működésével kapcsolatos kérdések. Helle Thorning-Schmidt – politikai pályafutását hátrahagyva – jelenleg a Save The Children nemzetközi szervezet vezérigazgatója, amely szorosan köthető a Soros-hálózathoz.
A harmadik társigazgató az a Jamal Greene, aki amellett, hogy a Columbia Egyetem jogi karának professzora, rendszeresen publikál a The New York Timesban, illetve más balliberális kötődésű orgánumokban. Greene 2019-ben Kamala Harris demokrata szenátor tanácsadójaként ténykedett, és részese volt a Donald Trump által jelölt főbíróval szemben felmelegített, majd soha nem bizonyított szexuális zaklatási vád kampányának.
A Magyar Nemzet a negyedik vezetővel kapcsolatban megjegyzi: bár republikánus, mégis Barack Obama pályafutását egyengette. Michael McConnell, aki jelenleg a Stanford jogi egyetem alkotmányjogi központjának professzora és igazgatója, a chicagói egyetem professzoraként ösztöndíjat adott Barack Obamának, mivel annyira lenyűgözte őt a későbbi amerikai elnöknek egy, a Harvard Law Review-ban, a Harvard Egyetem tudományos lapjában megjelent cikkéhez fűzött gondolata. McConnell népszerű baloldali körökben, liberális egyetemi tanárok nagy számban támogatják őt, ráadásul a Bush kontra Gore-per, illetve a Bill Clinton elleni emlékezetes impeachment-eljárás kapcsán is komoly nyilvános kritikát fogalmazott meg.
Forrás: magyarnemzet.hu; Vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS