Az RTL Klub-os nyilatkozattal nem ért véget Soros György médiahaknija. A spekuláns a jelek szerint komoly önfényező kampányba kezdett. Most már nem amerikai vagy nyugat-európai portálokon keresztül üzenget hazánknak, hanem a mi kis magyar hvg.hu-nkra írt péntek reggel egy véleménycikket – ugyanúgy, mint időnként Tamás Gáspár Miklós. (Bár TGM írásai jóval szórakoztatóbbak Sorosénál.) Publijából kiderül, hogy a magyar meg a lengyel kormány mérgezi, fojtogatja az európai légkört, ő viszont ezzel szemben nyilván a friss levegőt jelenti kontinensünknek és persze a világnak, hátralévő éveit pedig annak szentei, hogy csodálatos dolgokra költse a pénzét. Sorosnak van képe előjönni az antiszemitakártyával is – miközben az általa (is) szervezett-forszírozott iszlám migráció miatt európai zsidók tíz- és százezrei menekültek már el Európából.
Soros György pénteken közölt, A gyűlöletkeltés kudarca című publicisztikájában – korábbi cikkeit meghazudtolva – már azt írja, nem is propagálta ő soha a határok lebontását, sőt valójában szigorú, közös európai határvédelmet javasolt. Azt állítja, sem ő, sem alapítványai soha senkit nem bátorítottak szülőföldje elhagyására. Ezután közli velünk, ő mit ért nyílt társadalmon, és azt is elárulja, miért támogatja például rohadt sok pénzzel a TASZ-t és a Magyar Helsinki Bizottságot. A cikk egyik fénypontja az a rész, amikor kiosztja Magyarországot és Lengyelországot:
Javaslataimat – meggyőződésem szerint, sajnálatos módon – nem fogadta meg az Európai Unió, és a magyar, illetve a lengyel kormány által gerjesztett gyűlölködő, a pozitív európai értékektől idegen légkörben immár kevesebb esély van arra, hogy Európa a menekülők segítségére legyen és lehetővé tegye számukra a beilleszkedést. Nem vádolom a magyar és a lengyel kormányt azért, hogy nem fogadnak be olyan menekülteket, akiket nem szeretnének, de az Európát mérgező, az emberi szolidaritást megfojtó légkörért többnyire ezek a kormányok a felelősek.
Majd beveti a jó öreg antiszemita-kártyát is. Arról viszont egy büdös szót nem szól, hány európai zsidó menekült el az elmúlt években Nyugat-Európából (főként Franciaországból) az iszlám térhódítás, a mindennapos antiszemita támadások miatt. Ami a Soros által is szervezett-finanszírozott-népszerűsített népvándoroltatásnak az eredménye.
Jól emlékszem arra, amikor a második világháború idején egy népcsoportot okoltak Európa problémáiért. A történelem mély, nem gyógyuló sebeket hagyott, amelyeket most újra felnyitottak. A propagandakampány igazi célja a gyűlöletkeltés, hogy ezzel fordítsák el az emberek tekintetét mások szenvedéseiről.
Majd írásának végén könnyfakasztó módba vált, és azt ígéri, „hátralévő éveiben” mindenféle jó dolgokat fog támogatni:
Úgy látom, hogy a magyar kormánynak az úgynevezett „Soros-terv” elleni propagandakampánya kudarcot vallott. A kormány, minden erőfeszítése ellenére, nem tudta félrevezetni a közvéleményt. Rövid beszédemet több mint egymillióan nézték meg a magyar televízióban, és közösségi médiában nagyon sokan fejtették ki együttérző és támogató véleményüket. Őszintén örültem a támogatás megnyilvánulásainak. Ígérem, hogy hátralevő éveimet a gondolat és szólásszabadság előmozdításának, a kutatás szabadsága támogatásának, a kisebbségek, a kisebbségi vélemények, a nehéz helyzetben lévők támogatásának szentelem szülőhazámban és az egész világon.
Ha esetleg a kedves olvasónak ennyi nem lenne elég, és Soros György teljes publiját elolvasná, ITT megteheti.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS