A népirtás tagadása a bűntettek folytatásához és megismétléséhez vezethet, ezért arra van szükség, hogy mindenki belássa: Srebrenicában 24 évvel ezelőtt népirtást követtek el – hangsúlyozta csütörtöki srebrenicai beszédében Carmel Agius, az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusának (MICT) elnöke. Carmel Agius kiemelte: a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) elítélte mindazokat, akik a leginkább felelőssé tehetők a 24 évvel ezelőtt Srebrenicában történtekért.
A nemzetközi törvényszék volt az első olyan testület, amely az akkori eseményeket vizsgálta, és megállapította, hogy népirtás történt
– emlékeztetett a bíró. Hozzátette: az is megállapítást nyert, hogy a népirtást alaposan eltervezték, majd szisztematikusan és brutálisan hajtották végre csupán néhány nap leforgása alatt. Valentin Inzko, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője leszögezte: a közeljövőben azért fog kampányolni, hogy a bosznia-hercegovinai parlament fogadja el a népirtás tagadását büntető törvényt. Hozzátette: biztos abban, hogy a népirtás huszonötödik évfordulóján már bűncselekménynek fog számítani a Srebrenicában elkövetett népirtás tagadása. A csütörtöki megemlékezésen több, mint tízezren vettek részt, közülük több, mint ötezren a srebrenicai békemenettel érkeztek meg szerda este. A békemenet hétfőn indult el a bosznia-hercegovinai Tuzla melletti Nezuk faluból. A résztvevők 110 kilométert tettek meg három nap alatt, ellentétes irányban azt az útvonalat járták végig, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek a tömegmészárlás elől.
A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletben népirtásnak minősítette; a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják. A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de nem lehet népirtásnak minősíteni. Kutatócsoportok még mindig dolgoznak az áldozatok holttesteinek felkutatásán, munkájukat azonban nehezíti, hogy az elkövetők a háborút követően sok esetben kiásták és más helyre szállították a tetemeket, hogy elrejtsék a bizonyítékokat. A maradványokat a legtöbb esetben csak DNS-vizsgálattal lehetett azonosítani. A kutatómunka eredményeként minden évben újabb azonosított áldozatokat helyeznek örök nyugalomra. Ezúttal 33 újonnan azonosított áldozatot temettek el, és ezzel 6643-ra nőtt az emlékhelyre eltemetett áldozatok száma. A Potocariban található emlékművön feltüntetett listán 8372 áldozat szerepel azzal a megjegyzéssel, hogy ez még nem végleges adat. Szerbia 2008-ban, illetve 2011-ben fogta el és adta ki az NT-nek a srebrenicai mészárlás fő felelősének tekintett, háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt és a “Balkán mészárosának” is nevezett Ratko Mladicot. Mindkettejüket életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bírói testület. A Nemzetközi Törvényszék, valamint a nemzeti bíróságok eddig 47 embert ítéltek több, mint 700 év börtönbüntetésre, valamint négy embert életfogytig tartó szabadságvesztésre népirtásért, emberiesség elleni bűncselekményekért, valamint a srebrenicai bosnyákok elleni más bűncselekményekért.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Fehim Demir
Facebook
Twitter
YouTube
RSS