A Márki-Zay Pétert támogató, Bajnai Gordon volt MSZP-s kormányfő által kiépített DatAdat csoport állt a hátterében annak az sms-cunaminak, amely során az ország lakosságának egytizede kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet a baloldali kampányközponttól. Az akciót illegális adatbázis felhasználásával hajtották végre.
A rendszerváltás óta a legnagyobb és a legtöbb embert érintő választási csalás során körülbelül egymillió embert értek el a baloldali kampányközpont működtetői – értesült a Mediaworks Hírcentruma.
Információik szerint a szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálatából kiderült, hogy egy közbeiktatott cégen keresztül gyakorlatilag az ország lakosságának tizedét elérő sms-cunamit a Bajnai Gordon volt szocialista kormányfő és titkosszolgálati minisztere Ficsor Ádám által kiépített DatAdat csoport osztrák leánycége rendelte meg, a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította. Hírek szerint illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll.
Ez magyarázatot ad arra is, hogy a szervezők gyakorlatilag mindenféle politikai hovatartozás, vagyis targetálás nélkül küldték szét a szóban forgó sms-eket. Ezért történhetett meg, hogy jobboldali szimpatizánsok tömege, számos kormánytag, illetve konzervatív közéleti szereplő is kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet.
A Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozó informatikai szakértő szerint csupán egy olyan műveletről beszélhetünk, amely során nem válogattak a célszemélyek között, itt a mennyiség, a minél nagyobb számú választópolgár elérése volt az elsődleges szempont.
Szerinte a DatAdat által végrehajtott precíziós akciók már régen elkezdődtek. Ezek lényege, hogy személyre szabott üzenetekkel olyanokat tartsanak otthon a választások napján, akik bizonyosan a kormányoldalt erősítenék, illetve azokat a szavazókat mozdítsák meg, akik a baloldalra húzhatják az ikszet. A közösségi médiumokon keresztül tehát főként a bizonytalanokat veszi célba.
Az elmúlt időszakban a DatAdatról kiderült:
- Tucatnyi országban – köztük Bulgáriában, Észak-Macedóniában és Németországban is – befolyásolták a politikai folyamatokat.
- Az adathalász cégcsoport dönthette el az ellenzéki előválasztást Márki-Zay Péter javára.
- A baloldal kormányfőjelöltjének ebédjét is a DatAdat fizette egy vecsési kampányrendezvényen, ami tiltott kampányfinanszírozásra utal.
- A DatAdat a magyarok személyes adatait külföldre viszi.
- A cégcsoport külföldi szakemberei Ausztriából dolgoznak a baloldal kampányán, facebookos álprofilokat kreálnak, bérkommentelőket alkalmaznak azért, hogy felerősítsék a baloldal számára fontos tartalmakat a közösségi médiában.
- A DatAdatos kör az amerikai Demokrata Párt baloldali, progresszív ágánál meglévő kapcsolatrendszerét felhasználva profilozza a választókat, ami akár az április 3-i országgyűlési választásokba való külföldi beavatkozás gyanúját is felvetheti.
- A céghálózat finanszírozása átláthatatlan, de offshore hátterű cégekkel is kapcsolatba hozható.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS