A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a rendőr őrnagyot, aki információkat szolgáltatott ki egy tervezett rendőrségi akcióról – írja portálunknak megküldött közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.
Felidézik, hogy 2019 júliusában a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság összehangolt nyomozati cselekményeket tervezett végrehajtani – a megye rendőri erőinek bevonásával – egy kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban az elkövetők elfogása, a bizonyítékok biztosítása, valamint további bűncselekmény elkövetésének megakadályozása érdekében. A megalapozott gyanú szerint az akciót megelőző eligazításon elhangzott adatokat a rendőr őrnagy megosztotta egy közeli ismerősével, aki az ügyben érintett egyik személy édesanyja. Az alosztályvezetői beosztásban dolgozó rendőr az eljárás sikerének meghiúsítása céljából segítséget kívánt nyújtani az elkövetőnek, ezért arra figyelmeztette ismerősét, hogy az eljárási cselekmények a fiát is érinteni fogják, és közölte annak tervezett időpontját is. Az így megszerzett értesüléseket az asszony továbbította gyermekének. Mivel kitudódott, hogy a rendőr megosztotta a belső információt az akcióról, azt előrehozták és sikeresen elfogták a gyanúsítottakat. Az ügyészség őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a letartóztatásban lévő rendőrt – aki tényfeltáró, bűnösségre kiterjedő beismerő vallomást tett –, majd 2019. augusztus 5-én a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa elé állította – írják. A bíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki az elkövetőt hivatalos személy által hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntettében, ezért egy év hat hónap börtön fokozatú szabadságvesztés büntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte. A katonai büntetőeljárásban hozott ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosabb büntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést.
Vezető kép: illusztráció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS