Van logika abban a taktikában, hogy a Fidesz azt kéri az Európai Néppárttól, hogy kulcsfontosságú bizottságban vállalhasson vezető szerepet, egyben elfogadja, hogy alelnököt ezúttal nem delegál , így ugyanis jobban tudnák befolyásolni a Magyarország elleni esetleges eljárásokat – hangzott el a Hír TV Szabadfogás című műsorában, ahol Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Dézsy László dokumentumfilm-rendező, Pesty László dokumentumfilm-rendező, Nagy Attila Tibor elemző (Méltányosság Politikaelemző Központ), Nagy József újságíró (24.hu) és Kukorelly Endre író voltak Huth Gergely műsorvezető vendégei.
Az Európai Néppárt frakciója cáfolta a Népszava újságírójának az állítását, miszerint a Fidesz semmiféle pozíciót nem kaphat a néppárton belül – kezdte vitaindítóját Huth Gergely műsorvezető. Erre a fölvetésre reagálva Nagy Attila Tibor kifejtette: a Fidesz belenyugodott abba, hogy az Európai Parlament mintegy 16 alelnöke közül nem fog most alelnököt delegálni, viszont cserébe azt kéri a Fidesz, hogy valamelyik kulcsfontosságú bizottságban vállalhasson vezető szerepet, és ebben a taktikában van logika. Ha így lesz, a Fidesz jobban tudja majd befolyásolni a Magyarország elleni esetleges eljárásokat – tette hozzá a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője.
Dézsy László nem csodálkozna azon, ha a következő hetekben, hónapokban „finomhangolást” vinnének végbe a néppárton belül a Fidesz korábbi megítélésével szemben.
Ez a politika lényege: helyezkedések, pozícióelosztás, kompromisszumok, korábbi nyilatkozatok finomítása terén – ezt úgy hívják: reálpolitika
– jelezte Jeszenszky Zsolt. A „politikai hobbista” úgy látja: egy jól politizáló politikus vagy politikai entitás képes a megváltozott körülményekhez is alkalmazkodni, és abból kihozni az érdekei számára legtöbbet ígérő maximumot.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz néppártban maradásának taktikus döntése, vagy „a szívből történő politizálása” – egy erős, szókimondó ellenzéki erő létrehozása – lenne-e Magyarország számára előnyösebb, Pesty László feltette a kérdést: a politikában, a politika színterén van-e olyan fogalom, hogy szívből döntés, vagy reálpolitika van?
Ebben a tekintetben nincs szeretném vagy nem szeretném. Reálpolitikai lehetőségek és döntések vannak
– húzta alá a dokumentumfilmes.
Az adás folytatásában szóba került, hogy noha a magyarországi ellenzéki média meghökkentően sokat foglalkozott az utóbbi hét egyik legtragikusabb eseményével, a dunai hajószerencsétlenséggel, mindemellett a Nemzeti Összetartozás Napja, azaz a Trianon-évforduló vagy nem szerepelt a cikkeik között, vagy ha igen, „mínuszos kis hírként” lett eldugva. Azt is méltatlannak ítélte a vendégek egy része, hogy például az 50 évvel ezelőtt indult Pride-mozgalom híre is megelőzte a trianoni békediktátum aláírásának 99. évfordulójának tematikáját. Az adás második részében is hangos vita folyt a „vörös karéj” és a „Fidesz-csücsök” képviselői között arról, hogy a jelenkori Magyarországon egyes politikai erők miként értékelik, dolgozzák fel, vagy éppen miként tekintik sokadrangú kérdésnek Trianon tragédiáját.
A műsor végét a Magyar Szocialista Párt körüli botránysorozat újabb fejezetének, a Szanyi Tibor-féle nyilvános levélnek szánták. Ennek kapcsán Pesty László megjegyezte, hogy a szocialistáknak immáron nincsen vesztenivalójuk.
Forrás: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS