Az Országos Roma Önkormányzat két dolgozója szabadságmegváltás és kártérítés címszóval több millió forintot utaltatott át magának – írja az Origo.hu. Balogh János, az ORÖ nemrégiben kinevezett elnöke ma rúgta ki a két dolgozót, valamint feljelentést tett a rendőrségen.
Az Országos Roma Önkormányzat két munkatársa azon indokból, hogy nem tudta kivenni éves szabadságát 900 illetve 700 ezer forintot utaltatott át magának, illetve 5 és 3 millió forint „kártérítést”. A két dolgozó részt vett a Híd a munka világába projektben is, amiért 500 ezer, illetve 200 ezer forintot kaptak havonta.
Balogh János, az ORÖ új elnöke az üggyel kapcsolatos közleményében leszögezte, megválasztása után értesült a kifizetésekről, az ügyben feljelentést tett, egyúttal a két dolgozót menesztette. Balogh János közölte, a pénz egy részét visszakérik, „ennek a visszautalása folyamatban van“. Hozzátette, büntetőjogász és munkajogász segítségével akarja feltárni a korábban elkövetett szabálytalanságokat, törvénytelenségeket.
Teljes cikk itt olvasható.
Forrás: origo.hu
fotó: hirado.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS