A haza védelme érdekében szükség van a mesterséges intelligencia (AI) által biztosított speciális tudásra, de az embert, az emberi tényezőt ebből nem lehet kihagyni – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az AI Summit 2024 konferencián kedden Budapesten.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Magyar Zene Házában zajló eseményen a magyar haderő és az AI kapcsolata címet viselő előadásában egyebek között arról beszélt, hogy a világban dúló járványok, illetve háborúk következtében kialakult egy romló környezet, ugyanakkor ezzel párhuzamosan egy technológiai forradalom is zajlik, amely veszélyeket, de lehetőségeket is hordoz magában.
A tárcavezető vélekedése szerint attól, hogy valami új, még nem feltétlenül nevezhető jónak, ám ezzel együtt azt is kiemelte, hogy az AI által is biztosított fejlesztéseket a védelmi iparban használni kell és ennek kapcsán a magyar vállalkozásokkal való összefogást szorgalmazott, mert – mint fogalmazott – ez számukra is számos lehetőséget biztosít.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS