“Ma Brüsszel úgy viselkedik, mint egy infantilis kamasz – hiába figyelmezteti az ember, hogy baj lesz a végén, tovább játszik a tűzzel” – ezt Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója mondta csütörtökön, az olasz fővárosban, Rómában megrendezett Italian Conservatism – “Európa, Identitás, Szabadság” című konferencián.
Szánthó szerint a múltat szándékosan eltörölni és meghaladni igyekvő európai elit politikai amnéziában szenved, elvesztette a nagyon is velünk élő történelmi konfliktusok kezeléséhez szükséges képességet és tudást.
Ennek vagyunk szemtanúi az orosz agresszió szülte ukrajnai háború kapcsán is. Az energetikailag függőbeteg EU szankciókat vet ki a világ egyik legnagyobb energiaexportőrére, Oroszországra. Én úgy tudom, hogy szankciókat úgy szokás kivetni, hogy az jobban fájjon annak, akire kivetik, mint aki kiveti. De most láthatóan nem ez a helyzet
– hangsúlyozta a Központ főigazgatója, majd hozzátette:
az agresszor Oroszországot nem sikerült térdre kényszeríteni, a béke egyre távolabb kerül, Európában viszont az elhibázott szankciók miatt egyre emelkedő energiaárak inflációs spirálhoz, azon keresztül gazdasági válsághoz vezetnek. Brüsszel a szankciós politikával így lényegében behozta a háború gazdasági hatásait az unióba”.
Szánthó szerint “ma Brüsszel úgy viselkedik, mint egy infantilis kamasz – hiába figyelmezteti az ember, hogy baj lesz a végén, tovább játszik a tűzzel” – érzékeltette a közönséggel a helyzetet az Alapjogokért Központ vezetője.
Az EU, vélte Szánthó, így egyszerre helyezi “intézményi és ideológiai nyomás alá” a tagállamokat, melynek eredményeként a döntéshozatalt kiszervezik uniós szintre és melynek végső célja az Európai Egyesült Államok létrehozása. A főigazgató szerint az a jobboldal feladata a jelenlegi helyzetben ezért az, “hogy egyszerre szolgálja a többséget és az igazságot”. Majd kiemelte,
Az olasz, a magyar vagy a lengyel jobboldal összeszerveződése a maguk országaiban azt mutatja, hogy a konzervatívok képesek egyszerre erősek is lenni és az igazságot is képviselni. Az előttünk álló közös feladat pedig az, hogy ezt az összeszerveződést elérjük nemzetközi szinten is, hogy megvalósítsuk a liberálisok rémálmát: a nemzeti erők nemzetközi összefogását.
Hozzátette: az Isten, haza, család értékközösségét olyan globális támadások érik, melyeket a jobboldal sehol sem tud kikerülni, ezért “józan ésszel, realista pragmatizmussal, de bátran és őszintén fel kell vennünk a harcot a nyílt társadalom hálózatával” – fogalmazott. Mindebben Szánthó Miklós szerint a magyar jobboldal az elmúlt 12 évben példát mutatott, többek között abban, hogy “nem szabad a liberálisok szabályai szerint játszani”.
De a harc sikeres megvívásához nem csak igazság és erő, hanem társak is kellenek. Ezért most Olaszországra vetjük vigyázó szemünket
– mondta a római konferencia közönségének.
Facebook; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS