Szaúd-Arábia visszatér egy “mérsékelt és toleráns” iszlámhoz, a szélsőségességet pedig Rijád hamarosan elpusztítja” – jelentette ki kedden a szaúdi trónörökös egy rijádi tanácskozáson. A 32 éves Mohamed bin Szalmán a befektetési konferencián részt vevő mintegy 2500, köztük külföldi küldött előtt közölte: “Visszatérünk egy mérsékelt iszlám gyakorlásához, amely nyitott a világra és minden más vallásra”.
AFP francia hírügynökség emlékeztetett arra, hogy mióta júniusban kinevezték koronahercegnek, Mohamed bin Szalmán azon munkálkodik, hogy lazítsanak a szaúdi társadalmat szigorúan irányító vallási előírásokon. Felszólalásában a trónörökös egyebek közt kiállt amellett, hogy a királyság feloldotta az arra vonatkozó tiltást, hogy a nők nem vezethetnek gépjárművet. “Nem ilyenek voltunk a múltban” – indokolta a változást a trónörökös. Mohamed bin Szalmán azt mondta, hogy úgy érzi: Szaúd-Arábia 1979-ben tért el a mérsékelt iszlámtól. Fogadkozott: az olajban gazdag közel-keleti ország nem azzal fog még 30 évet eltölteni, hogy szélsőséges ideológiákhoz alkalmazkodik. Ezeket az ideológiákat hamarosan elpusztítják – szögezte le.
Mi az iszlám mérsékelt és tanításait és elveit képviseljük”
– hangsúlyozta. A trónörökös emellett bejelentette egy új város építését Szaúd-Arábia északkeleti részén, amelynek energiaigényeit teljes egészében alternatív energiaforrások által fedeznék. A Neom névvel fémjelzett 500 milliárd dolláros (mintegy 132 ezer milliárd forintos) projektet a Vörös-tenger partján, az egyiptomi és jordániai határ közelében valósítanák meg. A város technológiai innovációs központként működne, megépítésében a koronaherceg által elnökölt szaúdi állami befektetési alap, a szaúdi kormány és nemzetközi technológiai vállalatok segédkeznének.
PS/MTI, fotó:AP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS