Azonnali hatállyal lemond országgyűlési jegyzői és a Jobbik frakcióvezető-helyettesi tisztségéről Szávay István, ezt a politikus csütörtökön jelentette be a Facebook-oldalán. Közlése szerint döntéséről már tájékoztatta Gyöngyösi Márton frakcióvezetőt, aki a döntését elfogadta.
Egy engem ért méltatlan és megalázó helyzetre méltatlan és megalázó viccelődéssel reagáltam. Nem ütöttem meg, nem bántottam senkit, de szavaimmal megbánthattam sokakat, és ezért vállalnom kell a felelősséget. Tisztában vagyok azzal, hogy közszereplőként minden elhangzott mondatomnak súlya van.
Ez egy következmények nélküli ország, de én nem akarok következmények nélküli ember lenni. A Jobbik pedig nem lehet következmények nélküli párt.
Szávay István a továbbiakban hangsúlyozta még: az Országgyűlésben továbbra is egy olyan Magyarországért fog dolgozni, ahol mindenki, aki a nemzet bizalmából bármilyen tisztséget betölthet, szavaiért és tetteiért vállalja a felelősséget.
A Hír TV szerdán közölt egy hangfelvételt arról, hogy Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS