Százmilliárd forintnyi támogatást követelhet vissza a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azoktól a vállalkozásoktól, amelyek nem mentek át az ügynökség átláthatósági szűrőjén – írja a Magyar Nemzet pénteki cikke után az MTI.
A Nemzet szerint a Lázár János alá tartozó szervezet jelenleg 46 ezer pályázatot vizsgál, a munkával tavaszra lesz kész. Eddig tizenkét támogatási szerződés felbontását kezdték meg, de mivel ezekben még nem történt meg a pénzkifizetés, ezért azt vissza se kellett követelni. Ha azonban az NFÜ olyan céget talál, ahol már kifizették a pénzt, ott a támogatást kamatostul kell majd átutalni az NFÜ számlájára.
A Nemzetnek Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára azt mondta, az érintett pályázatoknál az volt a baj, hogy „nem feleltek meg az átláthatóság szabályainak”.
Az NFÜ szeptemberben indította meg átláthatósági vizsgálatát, októberben 2500-ra becsülte azon támogatást felvett cégek számát, melyek nem jelentették az NFÜ-nek, hogy hol adóztak a támogatásokból megvalósított fejlesztésekből bejövő jövedelem után.
Az átvilágítási kampány eddig több helyen is életszerűtlen eredményeket produkált. A rossz kommunikáció miatt több „ártatlan” cég és szervezet is feketelistára került, köztük például egy tulajdonos nélküli szakszervezet, államosított takarékszövetkezet, taxistársaságok vagy az MLSZ néhány alvállalkozása is.
forrás MTI / Index / Magyar Nemzet
fotó: napi.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS