Ombudsmanhoz fordul az LMP saját pártja által eltiltott, mégis hivatalban hagyott társelnöke. Szél szerint az oktatás és a kutatás szabadságát sérti egy akkreditált képzés rendeleti betiltása.
Nyilván a kormány által indított és minden értelmet nélkülöző »genderháború« egy újabb fejezete ez
– jelentette ki Facebook-bejegyzésében a követhetetlen státuszú politikus, aki szerint a kérdés a CEU és az MTA ügyéhez hasonlóan a tanulás, az oktatás és a kutatás szabadságáról szól. Mint írta, nem sok maradt a fékek és ellensúlyok rendszeréből, de az ombudsman intézménye még áll, ezért fordul hozzá, hogy normakontrollt kérjen a szerinte alkotmányellenes lépés miatt.
A bejegyzés további részében a genderideológiát vette védelmébe a politikus. Eldicsekedett vele, hogy egykor családszociológiából doktorált, és ennek kapcsán is hallgatott társadalmi nemekkel kapcsolatos előadásokat.
Évtizedek óta teljes egyetértés van abban, milyen célzott eszközökkel tudjuk a demográfiai válságot leküzdeni, ezek megvalósításában kellene inkább jeleskedni és nem egyetemeket vegzálni
– írja.
Itt érdemes közbevetni, hogy a családszociológiából szerzett doktori címével és a demográfiai válság megoldásának ismeretével előhozakodó politikusasszony ugyanaz, aki egy évvel ezelőtt serényen tagadta, hogy az egyéni lélektani devianciák családi vonalon öröklődnek és újratermelődnek. Szél szerint a kormány most bezáratja azt a szakot, amely tudományos eszközökkel vizsgálja a nemek közti egyenlőtlenségeket. Mindezt megtoldja a genderideológia egyik kedvenc állításával, miszerint ott születik több gyerek, ahol a nők és férfiak egyenlőtlensége csökken. Ezzel az egyik probléma, hogy ez az állítás csupán a gyerekek számára vonatkozik, a felnevelésük lelki minőségére – különös tekintettel az említett devianciák átörökítésére – nem. Ezen felül a fenti állításra Svédország a „gendertudósok” kedvenc példája, ahol a férfiak és a nők erőltetett egyenlősítése számtalan negatív társadalmi következménnyel járt az elmúlt évtizedekben. A népesség immár 15-20 százalékát kitevő bevándorló hátterű emberek révén azonban az ország valóban jó demográfiai számokat produkál, csak éppen nagyrészt a férfiak és nők egyenlőségére rá se hederítő mohamedán bevándorlók révén.
forrás: facebook.com/Szél Bernadett
Facebook
Twitter
YouTube
RSS