Az Európai Unió legújabb, Kínával kötendő egyezménye kiakasztotta Szél Bernadettet. Az országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésében adott hangot annak, hogy szerinte Európa nem válhat Kína terjeszkedésének eszközévé.
Két ünnep között olvashattuk itthon a hírekben, hogy hosszas huzavona után beruházási megállapodást köt egymással az Európai Unió és Kína. Úgy gondolom – és messze nem vagyok egyedül ezzel –, hogy európai közösségünk nem válhat Kína gazdasági és hatalmi terjeszkedésének eszközévé, márpedig nehéz máshogy értelmezni ezt a megállapodást, amit nem csak a naptári év, de a német elnökség utolsó napjaiban hozott tető alá Angela Merkel és az Európai Bizottság. Az is elég egyértelmű, hogy a megállapodás elsősorban a német ipar érdekeit hivatott szolgálni, ugyanis nagyobb hozzáférést biztosít az autóipari cégeknek az 1,4 milliárdos kínai piachoz. Ha a megállapodás életbe lép — amibe még az Európai Parlamentnek is lesz beleszólása –, az még nagyobb gazdasági függést jelent majd Kínától, és még kisebb mozgásteret az Uniónak abban, hogy nyomást gyakoroljon Kínára bármilyen területen, például az egyre fokozódó elnyomás, vagy a klímaválság kérdésében
– írja bejegyzésében Szél.
A „pragmatikus gazdasági együttműködés” szlogenszerű ismételgetése már kevés: eddig is hiába várták, hogy Kína politikai téren enyhülni fog – ez nemhogy nem következett be, de az elmúlt évek eseményei egyenesen azt mutatták, hogy még nagyobb fokozatba kapcsolt az elnyomás. Egyre több bizonyíték került nyilvánosságra arról, hogy több mint egymillió embert tartanak fogva ujgur átnevelő- és kényszermunka-táborokban, üldözik a vallási kisebbségeket, a nemrég elfogadott nemzetbiztonsági törvénnyel pedig gyakorlatilag felszámolták Hongkong autonómiáját
– tette hozzá.
Itt nincs helye mellébeszélésnek: Kína egyre magabiztosabb gazdasági és politikai nagyhatalom, az Unió részéről pedig a lehető legrosszabb válasz erre az, ha még szorosabbra fűzi gazdasági kapcsolatait Kínával.
– írja a független országgyűlési képviselő, hozzátéve:
ráadásul az Európai Bizottság és Angela Merkel nem sokkal azután kötötte meg Kínával ezt a megállapodást, hogy az Európai Parlament állásfoglalást hozott a kényszermunkáról és az ujgurok helyzetéről a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen. A december 18-án elfogadott állásfoglalásban az EP világosan kimondja, hogy a Kínával kötött átfogó beruházási megállapodásnak megfelelő kötelezettségvállalásokat kell tartalmaznia és Kínának ratifikálnia kell az ILO kényszermunka tilalmáról szóló egyezményeit. Ehhez képest a megállapodás semmilyen komolyan vehető garanciát nem tartalmaz, csak annyit ír, hogy Kína „folyamatos és tartós erőfeszítéseket tesz” a ratifikáció érdekében. Egy biztos: a kínai gazdasági és politikai terjeszkedés kéz a kézben jár, és Kína növekvő gazdasági jelenléte törvényszerűen növelni fogja politikai befolyását is az Unióban, ami nem lehet cél – arról nem is beszélve, hogy hagyományos euroatlanti szövetségi rendszerünkben nem fér meg kétféle Kína-politika. Nagyon fontos téma ez, munkámban és az oldalamon biztosan rendszeresen fókuszban lesz!
Forrás: Szél Bernadett/Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS