Körözés alapján keresi a rendőrség Szénási Lajost, akit azzal gyanúsítanak, hogy Gödöllőn el akarta vinni egy éppen hazaérkező fiatal lány autóját. A lány az autóba kapaszkodva próbálta megakadályozni a rablást, azonban végül a kisodródó autó alá szorult és életét vesztette. A tettes elmenekült a helyszínről.
Emlékezetes, korábban a HírPress.hu arról írt, a fiatal lány csütörtök éjjel érkezett haza Gödöllőre, a Rigó utcába. Amikor kiszállt autójából, hogy kinyissa a kaput, egy ismeretlen férfi bepattant a járó motorú autóba és el akart hajtani. Mivel lány a járműbe kapaszkodva próbálta megakadályozni, hogy az autóját elvigyék, a rabló “padlógázt” adott. Az autóba kapaszkodó lányt vonszolva megtett néhány métert, majd az út menti kb. 2 méter mély vízelvezető árokba borult. Áldozata a Hyundai alá szorult, és életét vesztette. A rabló kimászva a kocsiból elmenekült a helyszínről.
A Pest megyei nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. Mivel a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, a nyomozóhatóság elrendelte a körözését.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Szénási Lajos tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-236-2883-as telefonszámot vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Forrás: police.hu/hirpress.hu
Fotó: police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS