Budapestről beszélget itt élőkkel és itt dolgozókkal legújabb beszélgetős estjének keretében Szentkirályi Alexandra. Az Otthon Budapesten – Beszélgetések Alexandrával című rendezvény a tervek szerint másfél, kéthavonta jelentkezik majd újabb részekkel, hogy kedvet hozzanak a fővárosiaknak ahhoz, hogy saját otthonukról, Budapestről beszélgessenek. Az első alkalom vendége Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt.
Az OTTHON BUDAPESTEN rendezvénysorozatot azért hoztam létre, hogy közösen gondolkodhassunk arról, hogyan tegyük még élhetőbbé, szerethetőbbé és fenntarthatóbbá fővárosunkat – mondta Szentkirályi. A rendezvényen számos szakember képviseltette magát, köztük Kőrösi Koppány, akivel Budapestet és Bécset állították párhuzamba. A politikus elmondta, hogy a célja a rendezvénnyel az volt, hogy az este végén mindannyian úgy álljunk fel, hogy azt érezhetjük, a közös gondolkodásnak hatalmas ereje van, és ezt az erőt, az ebben rejlő potenciált érdemes kihasználnunk, mert ez egy fantasztikus város, tele csodálatos emberekkel.
Úgy érzem ez sikerült
– mondta.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS