Senki nem állíthatja, hogy a Balkán teljesen biztonságos, hiszen nem lehet tudni, merre gyűrűzik tovább a szélsőséges terroristák erőszakhulláma most, hogy az Iszlám Állam elveszítette területének legnagyobb részét – jelentette ki Aleksandar Radic szerb katonai elemző az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Azt mondta, hogy eddig a magasan fejlett országokban követtek el sok áldozatot követelő támadásokat; ott, ahol nagy és erős a második, harmadik generációs bevándorlókból álló iszlám közösség, így Németországban, Franciaországban és Spanyolországban. Meglátása szerint bár egyértelmű, hogy a terroristák elsődleges célpontjai Nyugat-Európában találhatóak, ez nem jelenti, hogy ne hajtanának végre erőszakos cselekményt a Balkánon, különösen, ha azt nem központilag irányítják, hanem “magányos harcosok” viszik véghez.
Arra kisebb az esély, hogy a Közel-Keletről szervezzenek akciókat a Balkánra, arra azonban nagyobb, hogy Európa délkeleti részén toborozzanak katonákat, vagy ott rejtőzzön egy korábbi iszlám harcos
– tette hozzá Aleksandar Radic. Az elemző közölte, hogy a nyugat-balkáni országok módosították a büntető törvénykönyvüket, és már többéves börtönnel sújtják azokat, akik idegen államokban, például Szíriában háborúztak, főleg, ha toborzással is vádolhatók.
A modern terrorizmusban megjelent egy új tisztség: az operatőré
– mondta Aleksandar Radic. Úgy fogalmazott, hogy a kamera néha még az automata fegyvernél is fontosabb.
A félelem ugyanis, amit a terroristák el akarnak ültetni a fejlett világban, videoüzenetekre épít
– fejtette ki. Megjegyezte, hogy a balkáni országok eltérő mértékben felkészültek a terrorizmussal szemben. Szerbia és Horvátország például komolyan veszi a fenyegetést: minden szükséges óvintézkedést megtesz, valamint együttműködik a külföldi biztonsági szolgálatokkal. Aleksandar Radic méltatta a magyar hatóságok válaszát a menekültválságra, így az illegális bevándorlók ellen épített kerítést. A katonai elemző azt hangoztatta, hogy a terroristák ellenségek, akiknek “nincs nemük vagy nemzetiségük”, csak közös – szélsőséges – meggyőződésük van.
A biztonsági szolgálatok célja elsősorban a szélsőséges cselekmények megelőzése
– mondta Aleksandar Radic.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS