Megölelgette, majd menórát adott Zelenszkijnek az új argentin elnök
Az X közösségi oldalon egy felhasználó arra hívta fel a figyelmet, hogy a frissen beiktatott argentin elnök megszegte a protokollt azzal, amikor üdvözlésképpen megölelte ukrán kollégáját.A Politico szomorú, ugyanis szerintük Orbán Viktor „a legjobb napjait éli”
Szomorkodik a Politico, amiért „a diplomatáknak nem sikerült kimozdítaniuk a Magyarország által kialakított patthelyzetet az Ukrajna finanszírozásával és a csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatban az uniós vezetők e hét végi találkozója előtt”.Szijjártó Péter: nem engedünk semmilyen zsarolásnak, nyomásgyakorlásnak
Mi továbbra is az európai és nemzeti érdekek mentén hozzuk meg döntéseinket, és nem engedünk semmilyen nyomásgyakorlásnak, függetlenül attól, hogy az kitől jön, mivel zsarol vagy éppen mivel kecsegtet – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a Facebook-oldalán.Orosz hírszerzés: a Nyugat fontolóra vette az ukrán elnök elmozdítását
Vezető nyugati hatalmak magas rangú tisztségviselői arról tárgyalnak, hogy "leváltanák" posztjáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt – állította hétfői jelentésében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtószolgálata.Josep Borrell: Itt az ideje az Ukrajnának szánt támogatás növelésének
Most, amikor Oroszország megsokszorozta Ukrajna elleni támadásait, nem az európai támogatás csökkentésének, hanem növelésének jött el az ideje – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, hétfőn. Josep Borrell a tagországok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően újságíróknak reményét fejezte ki, hogy az Ukrajnának szánt támogatást illetően az „európai egység” erősödni fog.Több száz hajléktalan él a Városliget melletti bozótosban
Átvették az uralmat Rákosrendezőn a hajléktalanok, akik bádogvárost alakítottak ki maguknak a Városligettől mindössze pár száz méterre – írta meg a Metropol. Az egykori pályaudvar melletti több kilométeres sávban egymást érik a veszélyes hulladékokból, falemezekből összetákolt "házak". Több százan, de akár ezren is is élnek itt hosszú ideje, mondhatni Budapest közepén.Karácsonyi dekorációt rongálnak a palesztinpárti tüntetők
A palesztinbarát tüntetések a Breitbart beszámolója szerint új taktikát dolgoztak ki: Izrael és a zsidó intézmények jelképei mellett a karácsonyfákat és a karácsony díszkivilágítást is rongálják Amerika-szerte.Az Amnesty-vezér testvéréhez, a számlagyáras ügyvédhez köthető cégtemetőben végezte Gyurcsányék bizalmasának vállalkozása is
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának egyik vállalkozása ahhoz a cégtemetőként is működő szolgáltatóhoz került, amely a számlagyáras ügyvédként elhíresült jogászhoz, Vig Mórhoz köthető. A Webpredict Kft. Dessewffy Tibor érdekeltsége, és sajtóhírek szerint a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket próbálta volna kiaknázni az ellenzéki választási kampány sikere érdekében – írja a Magyar Nemzet.Orbán Balázs: a magyarok érzik a világrend változását, az ellenzék pedig tagadja a változás tényét és nem kínál alternatívát
Az általános jobbratolódás folytatódni fog a világban – véli Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki Huszárvágás című új könyvéről, civilizációs összecsapásról, sajátos magyar útról és az ahhoz szükséges külpolitikai bravúrokról, valamint a Mathias Corvinus Collegium hazai és nemzetközi jelentőségéről beszélt a Mandinernek.Így már értjük a törölközős pózolást: máris sorra áznak be a 3-as metró állomásai
Egymás után áznak be a több mint 200 milliárdért felújított 3-as metró állomásai – írta a Népszava. A lap úgy tudja, legalább hat állomáson áll tócsákban a víz.Alapjogokért Központ: a magyarok több mint kétharmada elutasítja a külföldi kampányfinanszírozást
A választókorú magyarok 68 százaléka, de még a baloldali szimpatizánsok közel fele sem tartja elfogadhatónak azt, ha a hazai pártok és politikusok kampányait közvetlenül vagy közvetve külföldről finanszírozzák, aláásva ezzel Magyarország szuverenitását – derült ki az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásából.Komoly magyar részvétellel zajlik a konzervatív Heritage Foundation kétnapos rendezvénye az USA-ban
Orbán Viktor szövetségesei zárt ajtók mögött tárgyalnak majd a republikánusokkal Washingtonban, ahol szorgalmazzák az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai támogatás megszüntetését – írta meg a világ sorsáért aggódva a Guardian.Az amerikai külügyminiszter véletlenül elárulta, miért akarja az ukrajnai háború folytatását
Elszólta magát az amerikai külügyminiszter: Antony Blinken nyilvánosan elismerte, hogy az Ukrajnának szánt pénzek – beleértve az európai pénzeket is – döntő többsége amerikai cégeknél landol. Így már nincs mit csodálkozni azon, hogy az amerikaiak nem szeretnének véget vetni a vérontásnak.Orbán Viktor az ukrán elnökkel is tárgyalt Argentínában (Videó)
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök röviden tárgyaltak Buenos Airesben az új argentin elnök beiktatásának margóján – szúrta ki az ukrán NV média az X-en közzétett bejegyzését a Magyar Nemzet. A szűkszavú leírás alapján a vezetők rövid megbeszélést folytattak az Európai Unió csúcstalálkozója előtt, ahol Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásai is napirendre kerülhetnek. A felvételen az látszik, hogy Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij beszélgetnek, de az nem derül ki, hogy miről.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a hit nem könnyebbé teszi a dolgokat, hanem lehetségessé (videó)
Azt szokták mondani, a hit nem könnyebbé teszi a dolgokat, hanem lehetségessé – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán vasárnap megjelent videóján.Videón Orbán és Zelenszkij találkozása Buenos Airesben
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rövid megbeszélést folytatott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az újonnan megválasztott argentin elnök beiktatási ünnepségén tett látogatásán. Bár a találkozóról még semmilyen sajtóinformáció nem látott napvilágot, minden valószínűség szerint szóba került a kárpátaljai magyarok helyzete.Nem okozott jelentősebb fennakadást a buszvezetők munkabeszüntetésének első napja
Nem okozott sem káoszt, sem jelentősebb fennakadást a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés első napja – közölte a Volánbusz Zrt. vasárnap.Ajánljuk még

























