Kijevbe látogatott David Cameron brit külügyminiszter
Kijevbe látogatott csütörtökön David Cameron brit külügyminiszter, akinek tárgyalásain a londoni külügyi tárca tájékoztatása szerint Ukrajna NATO-tagsági törekvései is szóba kerültek.Varga Mihály: kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai
Kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai, jövőre 3-4 százalékos lehet a gazdasági növekedés - mondta a pénzügyminiszter egy nemzetközi gazdasági fórumon csütörtökön Budapesten.Szijjártó Péter: a kormány nem veszélyt, hanem lehetőséget lát az együttműködésben Kínával
Az Európai Unió is jobban tenné, ha ellenségeskedés helyett a kulturált együttműködés útját választaná Kínával, ebben a magyar kormány nem veszélyt, nem kockázatot, hanem nagy lehetőséget, nagy esélyt lát - közölte a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Orbán Viktor: a következő évek a szuverenitásunk megvédéséről fognak szólni
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta a Magyar Diaszpóra Tanács tagjait; köszöntőjében és az azt követő kötetlen beszélgetésen is a Magyarország biztonságát és szuverenitását fenyegető veszélyekről volt szó - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Elhunyt Galambos Erzsi színművész
Életének 92. évében elhunyt Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata és a József Attila Színház örökös tagja - tudatta a teátrum csütörtökön.Megalakult az Energia21 kezdeményezés, cél a zöld energiára való átállás
Huszonegy közéleti és szakmai személyiség részvételével elindult az Energia21 kezdeményezés, amelynek célja, hogy támogassa és felgyorsítsa Magyarország zöld energiára való átállását.Nagy István szerint a műtrágyakirály fenyegetései csak a magyar gazdákat hozzák méltatlan helyzetbe
A hazai műtrágyakirály, Bige László drámai bejelentése a termelés felfüggesztéséről a kormánynak szóló nyomásgyakorlás, Bige-show – fogalmazott a Blikknek adott interjújában Nagy István. Az agrárminiszter többek közt arra a felvetésre is reagált, hogy Orbán Viktor kormányfő állítólag kifejezetten azért kedveli, mert mindig „poros" az autója és a cipője, azaz rendszeresen a terepen van.Bicskanyitogató rendeletet hoznának Kijevben arról, hogy mikor szólalhatnak meg az emberek magyarul
Eddig sem volt a kedvencünk az ukrán vezetés, de azt hittük a magyarellenes retorikájukat nem tudják tovább fokozni. Tévedtünk! Most rendelettel akarják szabályozni, hogy ki és mikor szólalhat meg magyarul. A tanárok a diákokkal például csak öt után beszélhetnének egymással magyarul, az orvosoknak pedig ezt abszolút megtiltanák.Kitálal az ex-BKV-s - Ezért undorító a tömegközlekedés (DURVA FELVÉTELEK)
Évek alatt felgyülemlett sérelem, ami ebben a videósorozatban elindul – írja a Villamossal a forgalomban YouTube csatorna ex-villamosvezetője, aki számtalan videóval igazolja, miért is tart ott a BKV, ahol.A váciak lehetőleg ne igyanak a kútvízből, amíg ki nem derül a csőtörés okozta kár
Csőtörés történt Václigeten a vasúti átkelőnél, feltételezések szerint a Samsung-gyár szennyvíz vezetéke repedt el, amely annyira alámosta az utat, hogy beszakadt az út egy teherautó alatt.Leginkább a még gyermektelen párok érdeklődnek a CSOK Plusz iránt
A 2024-ben induló CSOK Plusz iránt leginkább a gyermektelen párok érdeklődnek, akik többsége két gyerek vállalását tervezi - derül ki annak a több mint 16 ezer felhasználó adataiból, akik a Bankmonitor CSOK Plusz kalkulátorával ellenőrizték, hogy jogosultak-e a támogatásra.Rétvári Bence: szigorúbb idegenrendészeti törvényre van szükség
A migráció fokozódik, ezért fontos egy új, szigorúbb idegenrendészeti törvény - erről beszélt Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.Örül a "füttyögős" Juhász: Soros fia folytatja a hazánk elleni harcot és apjánál is erőszakosabban akar befolyást szerezni
Az Együtt párt egykori vezetője, Juhász Péter nagyon örül, hogy Soros György fia veszi át apja örökségét, mert állítólag ő vehemensebb és jobban beleáll a politikába. A Magyar Nemzet cikksorozatában bemutatja Soros Alexandert és azt, hogy hogyan építi a hálózatát, milyen érdekeket képvisel, és kikkel szövetkezett Magyarországon.Hollik: Gyurcsány elszólta magát, hogy a DK mondja tollba Brüsszelnek, milyen újabb feltételeket szabjanak hazánknak az uniós pénzekért
Gyurcsányék megint lebuktatták Brüsszelt: a Demokratikus Koalíció elnöke korábban egy rádióinterjúban azt állította, hogy "ők mondják tollba" Brüsszelnek a Magyarországnak szabott újabb és újabb feltételeket azért, hogy addig se érkezhessenek meg az uniós pénzek - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videóban.A részeg sofőrnek egy este alatt összejött egy félmilliós bírság és 64 büntetőpont
Ittasan próbált elmenekülni egy autós a rendőrök elől a XIV. kerületben, közben több piros lámpát és stoptáblát hagyott figyelmen kívül – írja az esettel kapcsolatban a Police.hu.Ukrajnának és Izraelnek nem szavazott pénzt az amerikai szenátus
Az amerikai szenátus jóváhagyta azt a kiadáscsökkentésről szóló törvényjavaslatot, amelynek révén folytatható a szövetségi kormány munkájának finanszírozása, de nem tartalmazza a segítségnyújtást Izraelnek és Ukrajnának.A bolgár bohózat miatt négy konzul is segíti a magyar válogatottért szurkolókat Szófiában
A Bolgár Labdarúgó-szövetség által előadott szégyenteljes és szánalmas bohózatot követően a szurkolók kizárása mellett játszik EB-selejtezőt a magyar fociválogatott Szófiában. Információink szerint mintegy 300 magyar szurkoló döntött úgy, hogy a zárt kapuk ellenére a helyszínre utaznak, az ő figyelmüket szeretném felhívni arra, hogy a mérkőzés kezdete előtt 17 órakor bolgár szurkolók tüntetést szerveznek a Levszki stadion előtt - írta csütörtök reggeli Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Ajánljuk még

























