Jelentős értékre elkövetett lopás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség, miután kiderült, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) informatikai raktárából több eszköz is ismeretlen módon eltűnt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben maga az OBH elnöke, Handó Tünde tett feljelentést, a kár pedig megközelítőleg 24 millió forint.
Jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt indított tavaly december 22-én nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután kiderült, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Szalay utcai épületében található informatikai raktárból több eszköz is hiányzik.
A nyomozás tényét a BRFK kommunikációs osztálya is megerősítette portálunknak. A rendőrség még annyit közölt, hogy a február 22-éig meghosszabbított eljárásnak egyelőre nincsenek gyanúsítottjai, így a nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik.
Úgy tudjuk, a botrányra egy 2016-ban lefolytatott leltár derített fényt, amely után megállapították, hogy az informatikai raktárból több eszköz is hiányzik. Ezek után belső vizsgálatot indítottak, így kiderült, hogy a hiányzó, „ismeretlen módon” eltűnt eszközök értéke összesen 24 millió forint. Információink szerint Handó Tünde emiatt 2017. december 20-án feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK), majd kijelölés alapján, két nappal később a BRFK meg is indította a nyomozást.
Az ügyben kerestük az OBH-t is, ők azt válaszolták, hogy valóban feljelentést tettek, ám a folyamatban lévő nyomozás érdekeire tekintettel egyebet nem közöltek portálunkkal.
Vezető kép: Magyar Hírlap
Facebook
Twitter
YouTube
RSS