A kormány a magyar emberek biztonságának megvédését tekinti a legfontosabb feladatának, hiszen a választásokon erre kapott kötelezettséget és felhatalmazást – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető arra számít, hogy az EU-ra nehezedő migrációs nyomás erősödni fog. Bármikor akár több tízmillióan dönthetnek úgy Európa szomszédságában, hogy elindulnak a kontinens belseje felé, Görögországban pedig ismét a 2015-ös válsághoz hasonló állapotok kezdenek kialakulni. Hangsúlyozta, hogy Magyarország nemzetbiztonsági érdeke a migráció megállítása, ezért következményekkel kell számolnia annak, aki ez ellen dolgozik.
Magyarország exportorientált országként sajnálattal fogadja, ha az Európai Unió és az Egyesült Államok között kereskedelmi háború alakul ki. Különösen súlyos lehet egy német-amerikai vitasorozat, hiszen ez Magyarország legfontosabb uniós és unión kívüli kereskedelmi partnerét érintené, a kormány ezért párbeszédet sürget a kérdések rendezésére.
– tette hozzá.
Szijjártó Péter megjegyezte, hogy az amerikai vámintézkedések közvetlenül kevésbé érintik Magyarországot, hiszen a fémkivitelnek csupán 1 százaléka kerül az Egyesült Államokba, de a tengerentúli piacról szintén kiszoruló államok olyan térségekben jelenhetnek meg, amelyekben Magyarország is érdekelt.
Forrás:MTI, Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS