A választás eredményét követően fokozni fogják a nemzetközi nyomásgyakorlást Magyarországgal szemben, de a kormány megújult erővel továbbra is ellenáll ennek – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak csütörtökön Dunakeszin. Közben élesen bírálják a magyarországi jogállamiság helyzetét az Európai Parlament LIBE bizottságában, Judith Sargentini már a hetes cikkellyel riogat.
A tárcavezető kiemelte: a választás után Európában a magyar emberek által kifejezett politikai akarat a legerősebb, legegyértelműbb és legvilágosabb politikai akarat, ugyanakkor Brüsszelben tovább folyik a magyar emberek és akaratuk semmibe vétele.
Ma az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) a Magyarországról szóló jelentésről tárgyal, ma mutatják be a Soros-jelentést
– közölte. A külügyminiszter felidézte: szerdán megkeresték a LIBE-bizottságot, hogy a magyar kormány képviseletére legyen lehetőség, hogy kifejthessék az álláspontjukat. Azonban a bizottság vezetői ezt a kérést visszautasították.
Ezzel leleplezték magukat, a LIBE-bizottság súlyosan antidemokratikus eljárást folytat az országgal szemben, hiszen nem számít nekik a magyar emberek véleménye, akarata
– vélekedett. Szijjártó Péter úgy látja, a választási kampányban is számos nyílt beavatkozási kísérlet volt a belpolitikai folyamatokba, azonban a magyar emberek világossá tették, hogy „köszönik szépen a tanácsokat”, de majd ők eldöntik, hogyan nézzen ki Magyarország jövője. Ennek ellenére a politikai támadássorozatot Brüsszel folytatja Magyarországgal és a magyar emberekkel szemben – tette hozzá.
A Soros-birodalom, azok, akik beavatkoztak a magyar választási folyamatba, most rendkívül csalódottak, mert minden kísérletük ellenére a magyar emberek nemet mondtak a bevándorláspárti politikára és azokra a pártokra, amelyek ilyen álláspontot foglaltak el a kampányban.
Hozzátette: ezután a nemzetközi nyomást növelni fogják Brüsszelben, New Yorkban és Genfben, de a választás eredményéből fakadóan a kormány megújult erővel, megkettőzött akarattal ennek a nyomásgyakorlásnak ellenáll, ahogyan eddig is – mondta.
Sargentini már a hetes cikkellyel riogat
Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén. A Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő által bemutatott tervezet szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata – például az emberi jogok, a véleménynyilvánítás szabadságának és a civilek munkájának korlátozása –, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása. A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó jelentés ősszel kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, amely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az atomfegyverként is emlegetett eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt.
Szakértő: az uniós parlament nem alkalmas a magyar jogállamiság számonkérésre
Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában arról beszélt, az Európai Parlament mint politikai szerv nem alkalmas jogi eljárás kezdeményezésére, így a magyar jogállamiság megkérdőjelezésére sem.
Az EP alapszerződésének kodifikátorai feltehetően hibát követtek el, amikor lehetőséget biztosítottak jogi eljárás kezdeményezésére
– tette hozzá. Tóth Norbert szerint az állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottság (LIBE) jelentéstervezete nem meglepő, hiszen azokat az ideológiákat ismétli, amelyeket Magyarországon ellenzéki és az Európai Parlamentben baloldali képviselők hangoztatnak.
Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS