Magyarország kizárólag olyan európai uniós megállapodást támogat az afrikai országokkal, amely a hatékony hazatérési politikák támogatásáról szól és a régió népességmegtartó erejét segíti – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben, az MTI-nek nyilatkozva.
Szijjártó Péter az uniós tagországok külügyminisztereinek a nemzetközi fejlesztési kérdésekkel foglalkozó tanácsülését követően elmondta: a tanácskozás azt bizonyítja, hogy több területen ismételten akcióba lendültek a “bevándorláspárti erők” Európában.
Az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok között létrejött és 2020 urán meghosszabbítani kívánt cotonoui megállapodás újratárgyalása során jól érezhető, hogy az afrikai fél és több uniós tagállam – az Európai Bizottsággal kiegészülve – a migrációt pártoló, annak pozitív hatásait kiemelő, azt inspiráló elemekkel kívánja kiegészíteni az egyezményt
– közölte.
Magyarország szerint azt kell támogatni, hogy az egyre dinamikusabban bővülő afrikai lakosság helyben meg tudja találni számítását, és ne az legyen az egyetlen alternatíva számukra, hogy megindulnak Európa felé
– húzta alá a miniszter.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS