A magyar gazdaság sokszínűségét mutatja, hogy a versenyképesség-növelő támogatási programban résztvevő vállalatok több, mint harminc iparágban tevékenykednek, ezek közül kiemelkedik az élelmiszeripar, ugyanis a legtöbb beruházási szándék – százhuszonkettő – ebből az ágazatból érkezett – mondta a külgazdasági és külügyminiszter keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Szijjártó Péter beszámolója szerint, a programban nyolcszázhat vállalat vesz részt, amelyek pályázatukban háromszázhetvenhétmilliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalták. A fejlesztéseknek köszönhetően a cégek több, mint száznegyvenháromezer munkahelyet tudnak megvédeni. A miniszter kiemelte: új szabályokkal, új erőviszonyokkal, új szereplőkkel hamarosan új világgazdasági verseny indul, amelyben a magyar gazdaság versenyképességét pont azok a kapacitásbővítésre és technológiai modernizációra irányuló beruházások adják, amelyeket a magyar vállalatok most hajtanak végre. Kedden újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban: a Hajdúhús 2000 Kft. 574,54 millió forintos beruházása 287,27 millió forint állami támogatást kap. A Semler Cipőipari Gazdasági Szolgáltató Kft. 564,81 millió forintos beruházása 282,40 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A Zwack Unicum Likőripari és Kereskedelmi Nyrt. 212,08 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 106,04 millió forinttal járul hozzá.
Forrás, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS