Nemzetközi és európai uniós szervezeteknek konkrét választ kell adniuk arra a kérdésre, hogy lehet-e mentegetni egy terroristát – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter felidézte: az Európai Parlament (EP) nemrégiben olyan határozatot fogadott el, amelyben azt a férfit mentegeti, aki Röszkénél kővel dobálta a rendőröket és megafonnal irányította a rendőrök elleni támadást.
A miniszter arra utasított diplomatákat, hogy forduljanak az európai biztonság megteremtésével és fenntartásával foglalkozó nemzetközi és uniós intézményekhez (ENSZ, Európa Tanács, EBESZ és NATO illetékes szervei), hogy azok világosan mondják ki: elfogadhatatlan, hogy politikai célokból egy európai intézmény menteget egy terroristát. (A jó öreg Ahmedet… – A szerk.) Az első válaszok alapján a szervezetek figyelemmel kísérik az eseményeket, de „nem ezt várjuk tőlük”, hanem konkrét válaszokat – jelentette ki a külügyminiszter. Hozzátette: ezek az intézmények alapvetően a tagállamok befizetéseiből működnek, ezért az lenne a kötelességük, hogy a valódi problémákra valódi válaszokat adjanak, így újra utasította a diplomatákat, hogy követeljenek konkrét válaszokat a szervezetektől.
Kifejtette: az EP határozata számos megalapozatlan állítást tartalmaz, egészen abszurdokat is, és a leginkább ilyen egy terrorista mentegetése. Miközben egyre súlyosabb biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie Európának, az ilyen álláspont elfogadhatatlan az EP részéről – vélekedett. Mint mondta, az elmúlt időszak terrorcselekményeiből nyilvánvalóvá vált, hogy a terroristák célja nemcsak emberek megölése, hanem egy teljes vallás, kultúra: a kereszténység eltörlése, és ezt nem hagyhatjuk. Majd föltette a kérdést:
Az elkövetők bevándorlók vagy bevándorló háttérrel rendelkező emberek voltak, így ha nem sikerült azoknak az integrálása, akik már évek, évtizedek óta itt élnek, akkor hogyan lehet sikeres az integrációja annak az 1-1,5 millió embernek, akik nagy tömegben érkeztek ide a közelmúltban?
Szijjártó Péter úgy látja, az olyan politikailag korrekt nyilatkozatok, mi szerint nem engedjük, hogy a terroristák győzzenek, hogy megváltoztassák az életünket, idejétmúlt álláspontok, mert a terrorfenyegetettség és a félelem már napi szinten jelen van. Inkább valóban fel kellene lépni a terrorizmus ellen – mutatott rá. A külügyminiszter arról is beszélt: az EU mellett szolgálatot teljesítő diplomatákat is utasította, hogy az uniónak a terrorizmus kérdésével foglalkozó, terrorellenes küzdelmet koordináló intézményeihez is juttassák el Magyarország álláspontját. Így felveszik a kapcsolatot az Európai Tanács terrorizmusellenes fellépés nemzetközi, illetve bel- és igazságügyi dimenzióival foglalkozó munkacsoportjával, az EU terrorizmusellenes koordinátorával, az Európai Külügyi Szolgálat vonatkozó szekciójának vezetőjével és az Eurojust uniós bírósági és igazságügyi szervezettel – sorolta. Szijjártó Péter kiemelte, az EU ezen intézményeitől azt várják:
ne azt találják ki, miért nem az ő dolguk ebben az ügyben választ adni, hanem lépjenek fel ők is a terrorizmussal szemben. Azt már látjuk, hogy a Magyarországgal szembeni európai uniós fellépés remekül megy, de ugyanezzel vehemenciával a valódi gondok, így a terrorizmus ellen is fel kell lépni.
Forrás: MTI. Vezető kép: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS