Az orosz Gazprommal kötött hosszú távú gázvásárlási szerződés minden szempontból megfelel Magyarország nemzeti érdekeinek, a tárgyalások során pedig ez volt a kormány egyetlen szempontja – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcája közleménye szerint csütörtökön.
A miniszter Aleksandar Vulin szerb belügyminiszterrel közösen helyezte üzemi nyomás alá a szerb-magyar gázvezetéket Kiskundorozsmán, így péntek reggel hat órától, “azaz a gázév első napjának első órájától” megkezdődik a földgáz kereskedelmi forgalmazása a két ország között. Az eseményen Szijjártó Péter kijelentette, hogy magyar emberekkel szemben az állam egyik legfontosabb kötelessége az energiaellátás garantálása, amely egyben szuverenitási kérdés is, mivel ha ez nem teljesül, akkor az ország kiszolgáltatottá, mások szabad prédájává válik.
Magyarország gázellátása nem lehet sem ideológiai, sem politikai kérdés, ugyanis ideológiával és politikai nyilatkozatokkal nem lehet fűteni a lakásokat és a házakat, nem lehet működtetni az ipart
– hangsúlyozta Szijjártó Péter. Rámutatott, hogy az 1996-ban megkötött magyar-orosz gázmegállapodás szeptember 30-án lejár, s a hosszú tárgyalások után hétfőn aláírt új szerződés pénteken lép hatályba. Ennek nyomán pedig Magyarország ellátása a következő tizenöt évben biztosított. Évente négy és félmilliárd köbméter gázt fogunk vásárolni az eddiginél kedvezőbb áron. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a gázellátás biztonságához a magyarországi hálózat folyamatos fejlesztésére van szükség, illetve arra, hogy minél több útvonalon keresztül lehessen vásárolni. Ezért is fontos, hogy megépült az új vezeték a szerb határig, és így lehetővé vált Magyarország csatlakozása a délkelet-európai szállítási útvonalhoz Szerbián, Bulgárián és Törökországon keresztül. Megjegyezte, hogy itt két NATO-tagállamról van szó, amelyek közül az egyik az Európai Uniónak is tagja, valamint egy EU-tagjelölt országról. A miniszter tájékoztatása szerint az interkonnektoron keresztül évente nyolc és félmilliárd köbméter gázt lehet Magyarországra szállítani, és az első aukció keretében már le is foglalták ezen kapacitás harminckét százalékát.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy a gázszállítási szerződés miatt “az ukránok az Európai Bizottságig szaladtak nagy panaszkodásukban”. A magyar kormány ezt a szuverenitás elleni rendkívül durva támadásként értékeli, és a lehető leghatározottabban visszautasítja.
Sem Ukrajnának, sem egyetlen másik országnak sincs semmi köze ahhoz, hogy mi, magyarok kivel, miről és hogyan állapodunk meg
– szögezte le. Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter úgy vélekedett, hogy fontos pillanat ez országa szempontjából, minthogy Szerbia eddig fizetett a gáztranzitért, míg most neki fognak ezért fizetni. Azt hangoztatta, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök “egész Európában az utolsó szabad vezetők közé tartoznak, akik kizárólag saját népük érdekét nézik”, s a mostani projekt sikere is annak köszönhető, hogy ellen tudtak állni a nyomásgyakorlásnak. Végezetül kiemelte, hogy amikor csak a magyarok és a szerbek önállóan döntöttek a sorsukról, akkor a térségben béke uralkodott, és amíg ez így lesz, addig fejlődés és stabilitás várható a régióban.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS