Aki a határvédelmet nem sorolja a szolidaritás kérdéskörébe, az nem érti Európa jelenlegi helyzetét, és az a szolidaritás, amely nem hajlandó figyelembe venni a határvédelmet, nem igazi szolidaritás – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján.
A tárcavezető kifejtette, hogy Magyarország nemcsak az ország megvédése miatt tett, és tesz a határvédelemért, hanem mert uniós kötelezettség, a schengeni szabályrendszer előírása a határvédelem. Napi több, mint tízezer illegális bevándorlót feltartóztatni csak fizikai védelemmel lehet. A kerítés a védekezés szíve, közepe – jelentette ki. Magyarországnak több mint 800 millió eurós költsége adódott a határvédelmi feladatokból, és jogos elvárás, hogy a szolidaritás alapján az EU ennek egy részét megtérítse – közölte. Szijjártó Péter kijelentette, a biztonságnak és a szolidaritásnak “kéz a kézben kell járnia egymással”, nem létezhet az egyik a másik nélkül.
Egy vonatjegy nem írhat felül egy európai jogszabályt
A külgazdasági és külügyminiszter szerint egy vonatjegy nem írhat felül egy európai jogszabályt, és nem az a kérdés, hogy valakinek van-e vonatjegye, hanem az, hogy van-e a határ átlépésére jogosító okmánya. Szijjártó Péter hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre elmondta:
“megtiszteltetés”, ha Európa legerősebb országának választási kampányában a két legesélyesebb jelölt vitáján a legfontosabb kérdés Magyarország. Végre Németországban is észrevették azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tett és tesz, hogy megfeleljen az európai kötelezettségeinek, hogy megvédje az országot és Európát – fogalmazott.
Hozzátette: a jövőben is előjön majd Magyarország a vitákban, mert megfelel a kötelezettségeinek. A külügyminiszter felidézte: 2015-ben, a válság csúcspontján Orbán Viktor miniszterelnök utasította a minisztereket, hogy a schengeni jogszabályokat minden körülmények között be kell tartani, és a schengeni szabályoknak megfelelően Magyarországot senki nem hagyhatja el nyugati irányba érvényes úti okmányok nélkül. Világos volt, hogy ez alól egy kivétel van: ha a német vagy az osztrák kancellár ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik, és hogy ez miért történt, az az ő belügyük – mutatott rá. Szijjártó Péter kijelentette:
egy vonatjegy nem írhat felül egy európai jogszabályt. Magyarország továbbá az európai jogszabályokban és a nemzetközi előírásokban foglaltaknak megfelelően mindig biztosított ellátást az illegális bevándorlóknak, de csak ha ők a számukra jogszabályilag kijelölt állomásokra mentek”
– mondta.
Forrás és fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS