Magyarország és Írország között széleskörű együttműködés zajlik egyebek mellett a gazdaság, a beruházások, az oktatás és a békefenntartás területén – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Dublinban.
Szijjártó kiemelte, hogy több mint száz, magas hozzáadott értéket előállító ír vállalat működik jelenleg Magyarországon, ezek nagyjából tízezer embernek adnak munkát, és a kedvező magyar adókörnyezet miatt további ír beruházások várhatók. A külgazdasági és külügyminiszter fontosnak nevezte az oktatási együttműködést is, aláhúzva, hogy évente több mint háromszáz ír hallgatót fogadnak a magyarországi egyetemek, valamint negyvenhat nyelviskolát akkreditáltak arra a programra, amelynek keretében középiskolás magyar diákok Írországba utazhatnak angolt tanulni a kormány támogatásával. Mint közölte, 2022-től kilencezer magyar fiatal élhet majd ezzel a lehetőséggel, ezért a magyar diplomáciai jelenlétet is meg fogják erősíteni Írországban. Végezetül hangsúlyozta: magyar és ír katonák együtt szolgálnak a libanoni ENSZ-misszióban, a két ország pedig hasonlóan gondolkozik a békefenntartás fontosságáról, és Magyarország is erején felül vesz részt az ilyen műveletekben. Szijjártó Péter rámutatott, hogy húsz éve járt utoljára magyar külügyminiszter hivatalos látogatáson Dublinban.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS