A megbukott amerikai demokrata párti kormányzat politikai bosszúja, hogy a paksi bővítés nem kapott mentességet az orosz Gazprombank elleni szankciók hatálya alól, de nincs miért aggódni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok távozó adminisztrációjának közelmúltbeli egyoldalú lépései megnehezítették egy egész térség energiaellátását, a Gazprombank elleni szankciók épp azon országokat hozták nehéz helyzetbe, amelyek “nem a mainstream politikát képviselik, amelyek egy konzervatív, patrióta, nemzeti politikát képviselnek, amelyek politikája sokkal inkább egybeesik az új, leendő amerikai elnök politikájával”.
“Az amerikai kormány nyilvánvalóan pontosan tudta, hogy ezzel az intézkedéssel milyen hatásokat vált ki, pontosan tudta, hogy milyen országoknak okoz ezzel problémát” – vélekedett.
“Tehát nyilvánvalóan ez egy politikai bosszú, amit a demokrata párti adminisztráció most végrehajtott egyes közép- és délkelet-európai országokkal szemben. És nemcsak hogy lelepleződtek, de önmaguk is beismerték, hogy ez egy politikai akció volt” – közölte.
Majd rámutatott, hogy míg Washington kivételt adott a földgázért való fizetésre, amire egyébként már kidolgozták a térségbeli országokkal az alternatív megoldást, “abszolút politikai döntéssel” továbbra is megtiltották a Gazprombankon keresztüli pénzügyi tranzakciókat a paksi bővítés esetében.
“Ez felháborító, ez szövetségesekhez abszolút nem méltó viselkedés és egyértelmű politikai bosszú. Én azt gondolom, hogy minden egyes ilyen támadást nemzeti szuverenitás elleni támadásként kell kezelni, hiszen az energiabiztonság egy szuverenitási kérdés is” – szögezte le.
Szijjártó Péter nagy szerencsének nevezte, hogy januárban olyan amerikai adminisztráció lép hivatalba, amely a barátjaként kezeli a magyar kormányt, és amellyel kiváló volt az együttműködés 2016 és 2020 között is.
Úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi kormányzat “egyértelműen ellenségként tekint ránk, és jól láthatóan már egy politikai bosszú keretében attól sem tartózkodik, hogy Magyarország számára energiaellátási kockázatokat okozzon”.
“Azonban mindenki nyugodt lehet, ezeket a kockázatokat is kiküszöböljük. A szükséges jogi, technikai, technológiai lépéseket megtettük már részben, valamint meg fogjuk tenni a következő időszakban is. Magyarország energiaellátása biztonságban van és biztonságban is lesz, amíg mi vagyunk kormányon” – tudatta.
A miniszter végül kifejtette, hogy a világ villamosenergia-igénye folyamatosan nő, az ellátás biztosítása pedig nem politikai vagy ideológiai, hanem kőkemény fizikai kérdés. Majd aláhúzta, hogy Magyarország számára egyedül a nukleáris energia garantálhatja hosszú távon a biztonságos ellátást, amely segít a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzésében, illetve a környezetet is kíméli.
“Ha megépülnek az új paksi blokkok, megbízható módon lesz úgy energiánk, hogy nem leszünk ráutalva a nemzetközi energiapiacnak az elképesztő változásaira, az áremelkedésre” – jegyezte meg. “Minden egyes országnak a világon az a saját nemzeti hatáskörébe tartozik, hogy eldöntse, hogy milyen energiahordozókat használ, azokat hogy állítja elő, vagy épp honnan vásárolja. Ehhez senkinek semmi köze nincs. Tehát mi sem avatkozhatunk bele más országok energiapolitikájába, miért is tennénk, de mások sem avatkozhatnak bele a mi energiapolitikánkba” – figyelmeztetett.
Forrás, kép: MTI, MTI/Purger Tamás
Tanár Úr
2024-12-19 at 19:01
Leülhetsz zsiga-imi. Egyes. Az orrodig sem látsz, nem hogy a jövőbe.
Kezdettől fogva küzdelmekkel teli lépésekkel, de mégis folyamatosan halad Paks II. építése, merthogy ez kiemelt érdeke Magyarországnak. A németek már a kezdeteknél keresztbe tettek a projektnek, mégis sikeresen folytatódott a munka.
Ez pedig Szijjártó Miniszter úr átlagon felüli intelligenciájának, és jó kapcsolatainak köszönhető.
Kimondhatjuk: Paks II megépül, ha az ellenzék beleőrül, vagy beledöglik is!
Egyébként pedig szellemileg leépült rögeszmésekkel nincs párbeszéd.
TalEle
2024-12-19 at 18:56
Magyarország tényleg nem szuverén ország, ha Washingtonból Sorosék mondhatják meg, hogy hogyan fizethetünk csak az oroszoknak, az amúgy szerződés szerint őket megillető teljesítésért….
Nézzük_magát_a_dolgot
2024-12-19 at 18:30
Tisztelt Zsigmond Imre! Rosszindulatú, tudatlan senkikkel nem érdemes vitatkozni, ezért nem vitatkozom Önnel. Inkább viccesre venném a figurát: Orbán lop nekünk egy erőművet!
Zsigmond Imre
2024-12-19 at 18:15
Kezdettől fogva tudható volt, hogy Paks-2 ből nem lesz semmi. Szijjártóék azért erőltetik mégis, mert néhány százmilliárdot így is el lehet vele lopni a költségvetésből.
Tudományos libsizmus
2024-12-19 at 17:55
A kisfőni a legnagyobb arc a főni után.
János
2024-12-19 at 17:50
Genyaládák❗❗❗🤬
Talpra magyar!
2024-12-19 at 17:19
Szíjjártó Miniszter Úr nem hiába végzet a jogi egyetemen és megérdemelten szerzett jogi diplomát.