Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar kormány gazdasági semlegesség startégiáját ismertette szerdán Genfben a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) főigazgató-helyettesének, aki szerint ez a helyes stratégia, a helyes út.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Zsang Hsziang-csennel folytatott egyeztetését követően a Facebookon, hogy a világpolitika és a világkereskedelem legerősebb szereplői közül jónéhányan folyamatosan olyan döntéseket hoznak, amelyek a gazdasági hidegháború veszélyének kitörését hozzák magukkal.
Ez Magyarország érdekeivel meredeken ellentétes. A magyar gazdaság exportorientált, a magyarországi vállalatok nemzetközi szinten is versenyképesek, évről évre egyre jobb exportteljesítményt nyújtanak, így Magyarország érdeke az, hogy a világkereskedelmi és világgazdasági működés zavartalan és akadálymentes legyen
– szögezte le. Szijjártó Péter hangsúlyozta:
Az elmúlt években bizonyítottuk, hogy a civilizált Kelet-Nyugat együttműködésből milyen sokat tudunk profitálni, hazánk lett a keleti és nyugati beruházások közép-európai találkozási pontja. Magyarországon zavartalanul működhetnek együtt a német és a kínai autóipar legnagyobb szereplői is. Egyes nagy országok viselkedése azért is logikátlan, mert a nagy, komplett kontinentális gazdaságok sikerét befolyásoló vállalatok stratégiája nem tud sikeres lenni a kontinenseken átnyúló együttműködések nélkül
– húzta alá. Illetve arra is kitért, hogy találkozójukon ismertette a Világkereskedelmi Szervezet főigazgató-helyettesével a magyar gazdasági semlegesség stratégiáját, aki azt mondta, hogy ez a stratégia jelenti a helyes utat.
A gazdasági semlegesség stratégiája hoz növekedést, új munkahelyeket és magasabb béreket a magyar emberek számára, ezért annak végrehajtása mellett a kormány teljes mértékben elkötelezett
– közölte.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olga Fedorova
Facebook
Twitter
YouTube
RSS