Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra kérte fel helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban António Guterres ENSZ-főtitkárt, hogy járjon közbe annak érdekében, hogy végre tárgyaljon egymással az Egyesült Államok és Oroszország.
A tárca közleménye szerint a miniszter az ENSZ-főtitkárral folytatott tárgyalását követően kiemelte, hogy rendkívüli kockázatot jelent ma a globális biztonságra nézve az, hogy a világpolitika legjelentősebb szereplői képtelenek vagy nem hajlandóak beszélni egymással.
Pontosan tudjuk, hogy ez annak a kockázatával jár együtt, hogy a világot újra blokkokra szabdalhatják, és visszatérhetünk a hidegháború rémálmához, amit jó lenne elkerülni
– figyelmeztetett.
Arra kértem az ENSZ főtitkárát, hogy járjon közben annak az érdekében, hogy a világ vezető hatalmai, az amerikaiak és az oroszok végre beszéljenek egymással
– tudatta a tárcavezető.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy a világ lassan ezer napja él az ukrajnai háború árnyékában, és pontosan lehet tudnii, hogy amerikai-orosz párbeszéd nélkül nem lesz lehetséges véget vetni a konfliktusnak.
Majd kijelentette, hogy ezért abban is António Guterres segítségét kérte, hogy az ENSZ visszatérhessen a megalapításakor megfogalmazott célkitűzésekhez, ahhoz, hogy platformként szolgáljon az egymással rossz viszonyban lévő, adott esetben akár háborúban álló országok közötti párbeszédre. Illetve ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy a világszervezetet nem hasonlóan gondolkodó országok klubjaként hozták létre.
“Az ENSZ jelentősége Magyarország számára talán soha nem volt olyan nagy, mint most. Az ENSZ keretei kínálhatnak esélyt arra, hogy meginduljon egy amerikai-orosz párbeszéd, amely az egész globális biztonság és azon belül Közép-Európa biztonsága szempontjából is egy új reményt hozhatna el nekünk” – összegzett Szijjártó Péter.
Az ENSZ-nek rendkívül fontos feladatai vannak a fegyveres konfliktusok békés rendezésében, és ezen erőfeszítésekből Magyarország is kész kivenni a részét a továbbiakban is. – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Békeépítési Bizottságának ülésén rámutatott, hogy az emberiség ma a veszélyek korát éli, nem túlzás azt sem mondani, hogy a globális biztonsági helyzet nem volt ilyen rossz a második világháború óta.
Leszögezte, hogy napjainkban a világ körülbelül harminc pontján zajlik valamilyen fegyveres konfliktus, számos helyen befagyott konfliktusok nehezítik a mindennapokat, míg több országban robbanásközeli az állapot. Kiemelte, hogy Magyarország már lassan ezer napja az ukrajnai háború árnyékában él, és fizetnie kell annak az árát a közvetlen szomszédságban annak ellenére, hogy azért semennyiben nem felelős. Arra is figyelmeztetett, hogy az ukrajnai és a közel-keleti fegyveres konfliktus is súlyos kihatással lehet a világ biztonságára, s a nemzetközi közösség az utolsó órában van mindkettőt illletően, amikor még el lehetne kerülni egy még súlyosabb válság kialakulását.
És ebben a helyzetben az ENSZ-nek nagyon fontos hármas feladata van. Először is, el kellene érnie azt, hogy a világ ne szakadjon újra blokkokra, ne térjünk vissza a hidegháború időszakába, ugyanis azon az egész világ rajtaveszítene. Másodszor, fontos szerepe van abban, hogy a jelenleg zajló háborús konfliktusok minél előbb békével érjenek véget (…) Harmadrészt pedig, a robbanásközeli állapotok esetében meg kell előznie a fegyveres konfliktusok kitörését
– tette hozzá.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy az ENSZ nem a hasonlóan gondolkodó országok csoportjaként jött létre, hanem olyan platformként, amely lehetőséget ad a párbeszédre még az egymással szemben álló felek számára is, márpedig a visszatérés ezen eredeti funkcióhoz most minden korábbinál fontosabb lenne. Ennek kapcsán elfogadhatatlannak nevezte, hogy a világ vezető nagyhatalmainak képviselői nem állnak szóba egymással. A miniszter aláhúzta, hogy hazánk a globális békepárti többség része, s kiveszi a részét a béketeremtési erőfeszítésekből is, így részt vesz az ENSZ libanoni, koszovói, ciprusi és nyugat-szaharai békefenntartó missziójában is. Tájékoztatása szerint a kormány tavaly négymillió dollárral járult hozzá ezen műveletek sikeréhez.
Végül üdvözölte az ukrajnai háború rendezését célzó brazil-kínai béketervet, reményét fejezve ki, hogy a nemzetközi közösség kész lesz azt komolyan megfontolni.
Vezető kép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ Közgyűlése 79. ülésszakának általános vitáján a világszervezet New York-i székházában 2024. szeptember 25-én. MTI/KKM
K
2024-09-27 at 09:27
Grimmbusz
2024-09-27 at 09:06
–Nem “mosok össze” semmit semmivel se , nem vádolhatsz ilyenekkel engem.
–Vegyél fel szemüveget, vagy operáltassad meg a szürkehályogodat, sajnos a zöldhályogon nem lehet segíteni, csak kezeltetni lehet.
Vannak “felolvasó programok a keresőben” használd azokat, hátha nem olvas az “félre” úgy mint te.
–Olvasd vissza a hozzászólásaimat, és láthatod hogy tényekre alapoztam, mely tényeket ALJASSÁG nem figyelembe venni.
Grimmbusz
2024-09-27 at 09:09
Kárpáti2024-09-27 at 07:38
Szijjártó védené-e a hazát egy orosz támadás esetén?
Szíjjártó mást se csinál, csak tárgyal, tárgyal, tárgyal pont azért hogy eszükbe se jusson megtámadni minket bárkinek.Diplomáciának hívják az ilyesmit. Elég ha így védi a hazát, vagy olyan rambószerűen képzeled?
Nem kéne már neked egy hírmentes hetet tartanod? Kezdesz elborulni.
Szívesen.
Grimmbusz
2024-09-27 at 09:06
Kárpáti2024-09-27 at 08:34
K 2024-09-27 at 08:12
Az orosz ellenségeinknek nincs joga minket is megtámadni és elvenni a szabadságunkat ahogyan tették 56-ban és 48-ban is.
Azok a szovjet csapatok voltak, ukránostul…
De amíg összemossátok a kettőt, teljesen felesleges vitatkozni.
Az hogy az oroszok “ellenségeink” és “megtámadnak” az csak a fejedben létezik.
Grimmbusz
2024-09-27 at 09:04
Na kárpáti új gumicsontot kapott…
Kiadták az ukázt hogy minden cikk alá ezt a 444 által generált műbalhét kell beírni?
Szívem….orosz támadásra nem kerülne sor, mert Putyinnal lehet értelmesen tárgyalni….az USÁ-val meg az EU-val nem.
Én pillanatnyilag egy Ukrán támadástól jobban tartok, mint egy orosztól. A nato meg úgyis találna valami apróbetűs lábjegyzetet, ami miatt egy üveg szódavizet se küldenének segítségként, az EU meg az USA kifejezetten tapsikolna, hogy végre bukik a patás.
Hagyjuk már a propagandát….
Kárpáti
2024-09-27 at 08:34
K 2024-09-27 at 08:12
A magyar embereknek joguk van védekezni egy támadás esetén és jogunk van segítséget kapni a szövetségeseinktől, a NATO-tól.
Az orosz ellenségeinknek nincs joga minket is megtámadni és elvenni a szabadságunkat ahogyan tették 56-ban és 48-ban is.
K
2024-09-27 at 08:12
–A magyar embereknek joguk van védelemre a terrorista USA-val szemben, akik már a trianoni békediktátumban is bizonyították magyarellenességüket..
–Nem lehet átállni az ellenséghez, aki jelenleg a terrorista USA.
Kárpáti
2024-09-27 at 08:08
A magyar embereknek joguk van tudni, hogy számíthatnak-e a kormányra a haza védelmében, vagy átadnák a hazánkat és átállnának az ellenséghez.
K
2024-09-27 at 07:59
–Tehát az USA szavazógépétől az ENSZ-től semmi jó nem származhat, csak rossz, pusztítás és a Föld lakosságának tömeges halála.
K
2024-09-27 at 07:50
–Sajnos a korrupt és züllött ENSZ az USA szavazógépe. Gondoljunk csak arra hogy az USA fizette le azt ENSZ-t hogy támogassa a gender LMBTQ homoszexuális AGRESSZIÓT amit a világon minden országra RÁKÉNYSZERÍTENEK
–Az USA különböző terrorista cselekményekkel kényszeríti az országokat a világuralma előtti behódolásra, mint például az Északi Áramlat Gázvezeték felrobbantása, amit Joe Bíden jelentett be, és az Európai Unió segítette ebben cinkos tettestársként.
K
2024-09-27 at 07:44
–Szijjártó Péter minden szavával és törekvésével egyet kell érteni……:
–Sajnos a korrupt és züllött ENSZ az USA szavazógépe. Gondoljunk csak arra hogy az USA fizette le azt ENSZ-t hogy támogassa a gender LMBTQ homoszexuális AGRESSZIÓT amit a világon minden országra RÁKÉNYSZERÍTENEK.
–Az USA szavazógépe az ENSZ sajnos távol áll minden békétől, és mára az USA világuralmi agressziójának legfőbb támogatója.
Idézet a fenti cikkből…:
Jelenleg “napjainkban a világ körülbelül harminc pontján zajlik valamilyen fegyveres konfliktus”.
–A Földön történő aktuális konfliktusok LISTÁJA igen hosszú, és ebben már 80 éve az USA a főszereplő, benne van minden háborúba már 80 éve.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Aktu%C3%A1lis_konfliktusok_list%C3%A1ja#:~:text=Aktu%C3%A1lis%20konfliktusok%20list%C3%A1ja.%20A%20k%C3%B6vetkez%C5%91%20lista%20olyan%20h%C3%A1bor%C3%BAkat%20%C3%A9s%20fegyveres
–Tehát már jelenleg is világháború zajlik, mert a világháború negatív hatásaiból minden ország részesül, minimum GAZDASÁGILAG.
–Sajnos az USA a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombával szerezte meg a világuralmi hatalmat, amihez agresszor és terrorista módon jelenleg is ragaszkodik.
–Az USA különböző terrorista cselekményekkel kényszeríti az országokat a világuralma előtti behódolásra, mint például az Északi Áramlat Gázvezeték felrobbantása, amit Joe Bíden jelentett be, és az Európai Unió segítette ebben cinkos tettestársként.
–Tehát az USA szavazógépétől az ENSZ-től semmi jó nem származhat, csak rossz, pusztítás és a Föld lakosságának tömeges halála.
Kárpáti
2024-09-27 at 07:38
Szijjártó védené-e a hazát egy orosz támadás esetén?
A magyar embereknek joga van tudni!