Miközben Európában egyre többen beszélnek az észszerűség hangján az illegális migrációról, jól látszik, hogy a brüsszeli elit mind a mai napig támogatja azt, és megpróbál nyomást gyakorolni a tagállamokra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Koppenhágában.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Dán Néppárt elnökével és az ország bevándorlásügyi miniszterével folytatott tárgyalása után rámutatott, hogy Budapest és Koppenhága több ponton is hasonló álláspontot képvisel az illegális migráció kérdésében, amely az egyik legsúlyosabb biztonsági kihívás jelenleg Európa előtt.
Erről nagy vita van a nyugati világban most már kilenc-tíz éve. Jól látható, hogy bizonyos választásokat is a migráció kérdése dönt el
– mondta. Majd példaként hozta fel az amerikai elnökválasztást, amelyen ez szintén igen fontos kampánytéma volt, s végül az a jelölt nyert, aki a hazája biztonságát helyezte az előtérbe, és világosan beszélt az illegális bevándorlás veszélyeiről. Kiemelte, hogy ez veszélyes jelenség Európában is, a biztonsági helyzet romlása egyértelműen köthető a tömeges emberáradatok megjelenéséhez.
Emlékezhetünk azokra a százezrekre is, akik Magyarországon keresztülmasíroztak, ügyet sem vetve a helyi jogszabályokra, törvényekre, az ott élő emberek biztonságára. Magyarország karakteresen migrációellenes álláspontot foglal el. Magyarországon nem lehet kérdés, hogy a magyar emberek biztonsága az első számú kérdés. Világossá tettük azt is, hogy Magyarországra illegális bevándorló nem jöhet be
– hangsúlyozta. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a magyar kormány az elmúlt kilenc év során több mint kétmilliárd eurót fordított a déli határ védelmére, s ez idő alatt nagyjából 630 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg.
Hogyha nem fejtettünk volna ki ilyen tevékenységet, ha befeküdtünk volna Brüsszel akaratának, akkor sok százezerrel vagy millióval több illegális migráns lenne ma Európában, és Magyarországon is illegális migránsokkal kellene együtt élnünk, ami nyilvánvalóan elfogadhatatlan lenne számunkra. Mi, magyarok, botrányosnak tartjuk azt, hogy miközben védjük az Európai Unió külső határait, a saját biztonságunkat és az európai emberek biztonságát, addig napi egymillió eurót kell fizetnünk mindezért még pénzügyi szankcióként Brüsszelnek. Ha Brüsszelen múlna, akkor Magyarországot elárasztanák az illegális migránsok, hogyha a Brüsszelt támogató magyar ellenzéki politikusokon múlna, akkor is elárasztanák az illegális migránsok Magyarországot. Brüsszel azért is akar bábkormányt Magyarországon, hogy Magyarországra bejöjjenek az illegális migránsok, de ezt mi nem fogjuk megengedni
– tette hozzá. A miniszter a dán vezetés “észszerű” bevándorláspolitikáját méltatta, és aláhúzta, hogy a két ország egyetért a külső határok védelmének erősítésében. A miniszter kitért arra is, hogy rendkívül fontos lenne a migrációt kiváltó okok megszüntetése, például nagy fejlesztési programok beindításával azokban az afrikai országokban, ahonnan sok bevándorló jön Európába.
Gazdaságfejlesztésre, egészségügyi és oktatási fejlesztésekre van szükség, ugyanis a következő húsz-huszonöt esztendőben majd egymilliárddal meg fog nőni Afrika lakossága
– figyelmeztetett. Ennek kapcsán pedig arra emlékeztetett, hogy hazánk az utóbbi öt évben több mint félmilliárd eurónyi támogatást biztosított fejlesztésekre a szomszédos kontinensen, illetve évente 1835 afrikai hallgatónak ad felsőoktatási ösztöndíjat, hogy a Magyarországon szerzett tudásukat hazájukban kamatoztathassák.
Fontos tehát, hogy Európában egyre többen beszélnek az észszerűség hangján, az illegális migrációval szembeni küzdelem tekintetében. Látszik, hogy a brüsszeli politikai elit mind a mai napig támogatja az illegális migrációt, megpróbálnak ránk nyomást gyakorolni, harcolni kell, küzdeni kell tehát ezen a területen, s meg kell akadályozni, hogy Magyarország is – hasonlóan néhány más országhoz – bevándorlóország legyen. Mi ezt soha nem fogjuk engedni, védjük a határainkat, együttműködünk Európában azokkal, akikkel lehet, például a dánokkal, és harcolunk tovább Brüsszelben a migrációt támogató politikával szemben
– összegzett.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS