Magyarország és Tádzsikisztán megállapodást írt alá a biztonsági együttműködésről és a bűnözés elleni harc koordinálásáról – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dusanbéban.
A tárcavezető a tádzsik kollégájával, Szirodzsiddin Muhriddinnal folytatott egyeztetését követően arról számolt be, hogy a két ország kapcsolatai a kölcsönös tiszteleten alapulnak, a békéről és a terrorellenes küzdelem fontosságáról vallott közös nézeteik nyomán pedig a felek megegyezést kötöttek a biztonsági együttműködésről és a bűnözés elleni harc koordinálásáról.
Ennek kapcsán pedig leszögezte, hogy Magyarországhoz hasonlóan Tádzsikisztán is a mielőbbi ukrajnai békekötés pártján áll.
Tájékoztatásában arra is kitért, hogy hazánk most az Európai Unió soros elnökségére készül, márpedig a közösség külpolitikai prioritásai között az utóbbi időszakban megjelent az együttműködés erősítése Közép-Ázsiával.
Ez nem is csoda, mert a közép-ázsiai térség rendkívül dinamikusan fejlődik, ráadásul az Oroszországgal szemben alkalmazott, egyébként kudarcot vallott, Európának nagyobb károkat okozó szankciók miatt is a kelet-nyugati irányú kereskedelmi útvonalak átrendeződésére került sor, és itt Közép-Ázsia szerepe most az Európába irányuló keleti kereskedelem szempontjából jelentős mértékben megnőtt
– emelte ki.
Szijjártó Péter közölte, hogy ezért abban egyeztek meg tádzsik hivatali partnerével, hogy a magyar EU-elnökség során véglegesíteni fogják az eddig folytatott egyeztetések nyomán megerősített partnerségi és együttműködési megállapodást Tádzsikisztán és az Európai Unió között.
Emellett elérjük, hogy Tádzsikisztán a határvédelmi törekvései sikere érdekében pénzügyi támogatást kapjon az Európai Uniótól, hiszen rendkívül hosszú, majd 1500 kilométeres határa van Tádzsikisztánnak Afganisztánnal, ahonnan pedig tudjuk, hogy a terrorveszély folyamatosan megindul Európa irányába
– figyelmeztetett.
És ha a tádzsikok nem tudják tartani, nem tudják megvédeni a tádzsik-afgán határt, akkor a következő időszakban Európában még súlyosabb terrorkihívással fogunk szembesülni
– húzta alá.
Ebből a szempontból is sajnos igaz, hogy az illegális migráció és a terrorizmus egyféle ördögi kört alkot egymással, hiszen az Afganisztánból kiinduló illegális migráció egyértelműen a terrorfenyegetettséget, a terrorveszélyt növeli Európában
– tette hozzá.
A miniszter végezetül pedig támogatásáról biztosította azt, hogy Tádzsikisztán az évtized végén az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjává válhasson.
Illetve tudatta, hogy a kormány továbbra is évi húsz ösztöndíjas helyet fog fenntartani tádzsik hallgatók számára a hazai egyetemeken, tekintettel a program népszerűségére.
Forrás:MTI, fotó:Facebook
zatyi József
2024-05-01 at 09:50
Péter, ez ugye magyarra fordítva kitoloncolási egyezményt is jelent?
zatyi József
2024-05-01 at 09:49
Esetleg az EU nem tömné őket pénzzel? Meg Állampolgársággal? Olcsóbb lenne mint egy rakás államot tömni pénzzel hogy feltartsák őket ,majd ha onnan nem tudnak akkor mellé új államokat hogy azok is tartsák fel.
MINEK JÖNNEK EZEK IDE? NEM INNEN KELLENE KEZDENI?
Nem nem háború, nem járvány, nem éhezés, nem klíma. EZEK UGYANIS A 70-80-AS ÉVEKBEN A MAINÁL DURVÁBBAN IS MENTEK ÁZSIÁBAN IS MEG AFRIKÁBAN IS.
RÁADÁSUL MINDEZEK KÖZÜL VALAMI MINDENÜTT AFRIKÁTÓL, VIATNÍMIG? MESE.
MIBŐL VAN PÉNZÜK UTAZNI?
Na ugye…
Talpra magyar!
2024-04-30 at 16:32
Római jogász2024-04-30 at 15:27 Te bunkó azért hülyülsz ide ilyen gazemberségeket mert USA nem tette rá a mocskos mancsát Tádzsikisztánra. Te aztán azt akarod amit a balliberális zöld Gyurcsányodék hazudoznak hogy hazánk totál elszigetelőddjön. Szégyelld a gazember hazaáruló pofádat. Nem viseled el hogy Szíjjártó Külügyminiszter Úrék nagyon eredményes sikeres külpolitikát valósítanak meg.
Béla
2024-04-30 at 15:46
Római jogász2024-04-30 at 15:27
Te vagy teljesen hülye!
Római jogász
2024-04-30 at 15:27
Hát, tőlünk aztán Tadzsikföld qrvára biztonságban van.
Ahogy mi is tőlük.
Lévén, hogy van vagy 5000 km a távolság köztünk…
Tahitival van már kölcsönös meg nem támadási egyezményünk???
Ha nincs igyekezzünk – én ugyanis nagyon aggódom a tahitii páncélos hadosztályoktól és atomrakétáktól (ja, hogy Tahiti francia külbirtok?? – akkor főleg!)
A magyar külpolitika teljesen hülye???
(Ja, igen.)